"IPOSZ Napok – Nyitott Lapok"
Nyíregyháza - az országos fórum-sorozat első állomása
Nyíregyháza- Elkészült az új, középtávú IPOSZ-program a vállalkozások fejlesztésére, amellyel segíteni akarja a mintegy 600 ezer hazai családi- és mikrovállalkozás fejlődését, versenyképességét.
Segíteni akarja a mintegy 600 ezer hazai családi- és mikrovállalkozás fejlődésének, versenyképességének erősítését az Ipartestületek Országos Szövetsége az új 4 éves programjának megvalósításával – mondta Szűcs György az IPOSZ országos elnöke kedden Nyíregyházán az országos fórum-sorozat első állomásán. A városháza adott helyet az "IPOSZ Napok – Nyitott Lapok" című fórumnak, amelyen a szervezett iparosság terveit ismertették meg a megye 14 ipartestületének a küldötteivel, továbbá a helyi politikai, gazdasági ntézmények irányítókival.
Az IPOSZ közgyűlése által elfogadott, 2011-ig szóló program a szolgáltató ipartestületeken keresztül támogatja majd az európai színvonalú vállalkozói tevékenység kialakítását – hangsúlyozta Szücs György.
A nemzeti kisipart meg kell menteni, hiszen az EU országaihoz hasonlóan a hazai gazdaságban is jelentős – fogalalkoztatási, szolgáltatási – szerepet töltenek be a családi-, mikro-, kis- és közepes vállalkozások, szögezte le Géresi József megyei iparos vezető a helyi iparosság helyzetét ismertetve.
Hozzátette: megyénkben 14 ipartestület és az Iposz megyei szövetsége fogja össze az iparosokat, akiknek szintén fontos, hogy a jelenleginél sokkal jobb működési- és versenypozícióba kerülhessenek.
- Galambos Béla -
Magyar Online-Szabolcs-Szatmár-Bereg
|