Soha nem foglalkoztam a politikával, most sem tenném, ha nem érezném szükségét. Két éve volt, amikor úgy láttam, hogy megtorpant az ország fejlődése. Akkor még nem volt kézzel fogható a probléma, de mára már drámai helyzetbe került a gazdaság. A munkanélküliség, a fiatalok kilátástalansága, a bizonytalanság egyre nő.
Úgy érzem minden ember aktív részvétele szükséges, hogy ez a helyzet végre jó irányba változzon. Mire gondolok? Szélerőmű park építését tervezik térségünkben. Ki építteti? A helyi lakosságnak lesz ebből valami haszna? A jelenlegi állás szerint nem. Tenni kell azért, hogy a helyi lakosságnak, legyen benne érdekeltsége. Helyi összefogás kell, önszerveződés, helyi tulajdonosok, akik a lakosságból kerülnek ki, hogy itt maradjon a haszon. A mezőgazdaságnak jelentős szerepe van itt a Mezőföldön. Akár a sárbogárdi, lajoskomáromi, enyingi, vagy mezőszilasi gazdákra gondolunk, mindnek egy az érdeke. A termelés biztonsága. Több nehézséggel küzdenek, mint bármely más ágazat. Egyrészt az időjárás viszontagságai, másrészt az értékesítésé. A természeti tényezőn nem tudunk változtatni, de legalább az értékesítés biztonságát teremtsük meg. Erre megoldás, a helyi feldolgozás beindítása, és garantált felvásárlási árak. Konzervgyár, hűtőház, biodízel előállítás a térség más más településén, hogy mindenütt munkahelyek teremtődjenek, és ez értékesítési biztonságot ad a gazdáknak is. Az MDF programja ezt a törekvést támogatja, hiszen a MULTIK helyett a hazai beruházásokat részesíti előnyben. Nem csak az MDF tudja azt, hogy a MULTI ahogy jött úgy megy munkahelyek ezreit számolva fel. Tudja ezt minden polgár, de nehéz tenni ellene, ha magára hagyják a helyi kezdeményezőket, nincs törvényi támogatottság. Cecén, az út mentén árusítókat folyton valami újabbnál újabb szabályokkal akarják ellehetetleníteni, pedig inkább megköszönni kellene nekik, hogy levették az állam nyakáról a munkahelyteremtés terhét, mivel megteremtették maguknak a munkát. Arról nem beszélve, hogy idegenforgalmi látványosságnak sem utolsó. Sárbogárdon 30 éve élek, azóta hallom, hogy uszodát kellene építeni. Emlékszem, volt, amikor már téglajegyeket is árultak a lakosság részére, hogy ezzel is segítsék az építkezést. És még ma sincs uszoda. Ezt is meg kell építeni, ezzel növelve a lakosság komfortérzetét. Az MDF karcsúbb állam, azaz kisebb, de hatékonyabb parlament több juttatást nyújtana az önkormányzatoknak, hogy a helyi elképzeléseket meg lehessen valósítani. Tudjuk, hogy ezt is nehéz lesz keresztül vinni, mert sokan ragaszkodnak a parlamenti székjükhöz, de elengedhetetlenül szükséges a létszámcsökkentés, az ország gazdasága ezt követeli. De nem csak emiatt, azért is, mert olyan sokan vannak, hogy nem férnek hozzá a munkához. Talán ezért nem elég hatékonyak. Amit különösen fontosnak tartok, és a programfüzetből idézem, „Helyzetbe hozni a kreatív alkotó Magyar embereket”. Ezen áll vagy bukik a hazai gazdaság. Olyan emberek, akik sokat áldoznak, hogy saját vállalkozásukat beindítsák, sikerre vigyék, munkahelyeket teremtenek, kockáztatják a már meglévő vagyonukat a bizonytalanért. Őket kell segíteni, mert ők itt maradnak, nem költöznek el, mint a MULTI. Célkitűzésünk a hazai vállalkozások nagyobb arányú támogatása. Ehhez kapcsolódik a „nagyobb szabadságot a gazdaságnak” jelszavunk is, hogy ne a túlbürokratizált hivatalok emésszék fel az erőnket. Sárbogárdon, a Magyar laktanya sokba kerül az államnak, mivel őrizni kell. Ott szakmunkásképző intézményt kell kialakítani kollégiummal, mert a jövőnk múlik fiataljaink jó képzésén. Az is nyereségtermelés, ha a kiadások csökkennek. A lakosság kiadásait is lehet csökkenteni úgy, ha a napkollektorok telepítését támogatja az állam. Ehhez az EU is komoly segítséget nyújt, ha a hazai szándék meg van. A pályázati kiírásokra érkező pályázatok a lakosság nagyfokú érdeklődését tükrözték, mert mindig többszöröse érkezett be a pályázatoknak, mint amire keret volt. Én hiszem, hogy nyitott fülekre találnak szavaim, és biztos vagyok benne, hogy többen vagyunk józanul gondolkodók. A két tömegpárt egymásra mutogatása és egymást lejáratása csak hátra húzza az országot, békétlenséget teremt, és háborúban nem lehet gazdaságot építeni. Én számítok a lakosság támogatására, mert érdekük, hogy a jelenlegi pontról elmozdulás történjen. Az önszerveződésben látom a legfőbb kiutat, hogy ne legyünk senki bábjai. Képes a lakosság az ország kettészakított szekerét kihúzni a gödörből, ha ehhez megfelelő háttértámogatást kap. Én, a mezőgazdasági feldolgozó üzemek, gyárak, beindítását támogatom, a szélerőműpark helyi kézben, lakossági részvétellel történő megvalósítása mellett vagyok. Fontos az egészségügy reformja, és a nagycsaládok támogatása. De ahhoz, hogy bármit el lehessen érni, elsősorban egyetértés kell.
|