Egy délelőttöm a Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthonban
Először
a barátnőimmel a hatodik osztályt látogattuk meg, ahol környezetismeret óra
volt.A kis
csöppségek közt volt mozgás-, látás-, hallás-, beszédsérült gyermek.
Szívszorító volt a látvány, akkor tudatosult bennem, hogy egy elég kemény napnak
nézünk elébe. Képességeikhez viszonyítva nagyon ügyesek voltak. Óra végén
átadtuk a lufit, aminek nagyon örültek. A boldogság, ami akkor az arcukon volt,
leírhatatlan. A legjobb érzés az volt, hogy én is hozzájárulhattam ahhoz a
csodálatos látványhoz. Lementem az óvodai részhez, ahol három csoport volt, és
a csoportokban vegyesen voltak a kicsik. Az osztályunkból pár lány volt, a
másik csoportban pedig az osztályfőnök dédelgette a csöppségeket. Később
összejött az osztályunk egyik fele, akikkel felmentünk a kilencedikbe. Kíváncsi
voltam nagyon, hogy milyenek a velem egykorú fogyatékkal élők. Megdöbbentem.
Volt, akin észre se lehetett venni, hogy sérült, de volt olyan is, aki
körülbelül nyolc évvel nézett ki fiatalabbnak. Hamar összebarátkoztak velünk, rengeteg
közös képet csináltunk, majd lekísértük őket testnevelés órára. Már csak egy
órát maradhattunk. Kimentünk az udvarra, majd benéztünk egy másik épületbe,
ahol a nagyok voltak. Az egyik helységben rojtos szőnyeget szőttek, a másikban
bicikli kereket javítottak. Pista segítségével elég sokat megcsináltak.Számomra
nagyon tanulságos nap volt. Nem lehet megkülönböztetni az egészséges embereket
és a fogyatékkal élőket. Nem tehet senki arról, amilyen. Isten döntése. Ő így
látta ezt jónak. Az biztos, hogy rengeteg szeretet van bennük.
Most már teljesen megértem, hogyha anyuval összeveszünk, és kibékülünk, miért
mondja: - Összetehetem a két kezem, hogy szép, egészséges lányaim születtek.
Vinkó
Nóra előkészítős Ajkp-s diák
|
|