V. AJKP Művészeti
Fesztivál
Ibrány
2011. május
26-án izgatottan indultunk el Hódmezővásárhelyről Ibrányba, hogy bemutassuk
mindazt, amit nagy szorgalommal gyakoroltunk hosszú hetek óta.
Megérkezésünkkor
kicsit ismeretlen volt a hely és az ott
lévő emberek, de nagyon kedvesen fogadtak minket. Estére már több ismerősünk is
lett. Kaptunk egy aranyos segítőt, aki bemutatta a várost.
A megnyitót
követő utcabálon pedig már remekül éreztük magunkat, este alig bírtunk
elaludni.
A pénteki nap
azzal telt, hogy mindenki bemutatta a műsorszámát. Nagyon színvonalas
műsorszámokat láttunk. Mire az előadás befejeződött, mindannyian nagyon
fáradtak, de feldobottak is voltunk. Rövid szünet után a zsűri meghozta
döntését:
A
vásárhelyiek közül Farkas Dorina ének kategóriában I. helyezést, Vakulya Lajos
és Veréb József humor kategóriában II. helyezést, Csőgör Brigitta kézműves
kategóriában II. helyezést, Juhász Éva Katalin és Frakas Dorina humor
kategóriában 3. helyezést ért el.
Az
eredményhirdetés után még részt vettünk egy vetélkedőn, később pedig jó
hangulatú discót tartottak nekünk.
Másnap reggel
lufieregetéssel zártuk a programot, amit sokan meghatottan néztek,
visszagondolva azokra a jó dolgokra, amik velük történtek ezen a néhány napon.
A vendéglátók kedvessége és a szervezés profizmusa lehetővé tette, hogy
mindenki maradéktalanul örülhessen ennek a programnak.
A záró
ünnepség után ellátogattunk a Vadasparkba, majd egy nagyon finom ebéd után
elindultunk hazafelé.
Reméljük, jövőre is ilyen jó hangulatú lesz a kulturális fesztivál.
Juhász Éva Kata és Kovács Anikó
|