Advent (rendhagyó) angyalai
(második rész)
Advent második
vasárnapján (vagyis természetesen az azt megelőző csütörtökön) újfent leszállt
a két angyal a Cserkó 101-es tanulójába.
Továbbra sem
viselt egyikük sem kék palástot (nem fért bele az intézmény 2010-es költségvetésébe),
de az egyikük most is borostás volt, a másiknak pedig karikás volt a szeme...
A kalendárium
is a múlt héten felbukkant rendhagyó volt, és óriási lelkendezés közepette
felszakították (mi több: tépték, marcangolták!) a második borítékot.
A papíron ez
állt:
„A 101-es közösség Mikulás alkalmából palacsinta-party-t tart!!!”
És tartott is…
Azon a bizonyos napon húsz tétova
és bizalmatlan szempár követte a tanárok minden (a fakanál és az öntöttvas
serpenyő miatt némiképp fenyegetőnek tűnő) mozdulatát, vizsgálta a konyha
eleddig ismeretlen falait, és rebbent néha simogatóan a pocakos lekváros üveg
irányába.
A hangadók rögvest leszögezték,
hogy nem, abszolút nem tudnak palacsintatésztát kavarni, és nem, még csak
véletlenül sem sütöttek soha effélét, szóval ők bár lelkesek, de...
A kevésbé bátrak csak félénken
pislogtak, esetleg hallgattak, és fájón rezgett a levegőben a remény, hogy
„ugye, nem nekünk kell...”
A két angyal (ugye, hogy?!)
kezébe vette a fakanalat, a ragacsos csiriz lassan ehető tésztává minősült a
kezük alatt, és ez már elég volt ahhoz, hogy néhányan fellélegezzenek: csak
lesz kaja...
Aztán az egyik angyal egy laza csuklómozdulattal
megpörgette az első palacsintát a levegőben, és a konyhát betöltötte a hangos
„húúúúú!!!”
A második angyal kevésbé
tapasztaltan, ám maximális lelkesedéssel állt a serpenyő nyeléhez, és néhány
„angyali” bravúr után a gyermeki tekintetek felfénylettek, ébredezni kezdett a
kaland- és a bizonyítási vágy.
Először a fiúkban mozdult meg az
önérzet: ha a tanár úr és a tanárnő képes erre, akkor ők is! Az első néhány
sikerült palacsinta után a lányok is felkászálódtak, és változó ügyességgel
bár, de mindenki létrehozta a maga szerény kis vacsoráját (mekkora mázli, hogy
a party után még nyitva volt a menza!!!).
A második adag tésztánál már a
tetőpontjára hágott a hangulat: a mogyorókrémes vödör egészen kiürült, az arcok
és a kezek zsírosan fénylettek, a konyhát (valamit további négy emeletet)
betöltött a lelkes hangzavar.
A tál végül kiürült, a füstszag
lassan szétoszlott a levegőben, a gyereksereg pedig a kollégium folyosóin.
Néhány lelkes önkéntes tisztára
súrolta a konyhát, és az est további részében elindult a suttogás: vajon mit
rejthet a harmadik boríték?!
/Folyt. köv./
Dávid Kata
nevelőtanár
Vásárhelyi Cseresnyés Kollégium
|