Kistérségi kerekasztal
Pályázatokról, projektekről tájékozódhattak a résztvevők azon a kerekasztal-beszélgetésen, melyre Kőrösy Gáborné kistérségi megbízott invitálta a települések polgármestereit, az érdeklődő cégvezetőket és vállalkozókat május 14-én a polgármesteri hivatalba.
Papp Attila, a HBM-i Fejlesztési Ügynökség munkatársa elsőként a Projekt 2002, az előcsatlakozási alapokra projektet gyűjtő akció eddigi tapasztalatairól számolt be. Megtudtuk, hogy az észak-alföldi régióból kb. 1800 fejlesztési elképzelés érkezett, Hajdú-Biharból 721, de sajnos a minőségük nem túl jó. Megyénként 100-100 projektet választottak ki, de ezek többsége kiegészítésre, integrálásra szorul. Nem tekintik őket lezártnak, megismertetik a terület önkormányzataival, civil szerveződéseivel, vállalkozóival, várják hozzájuk a kiegészítő javaslatokat. Az aktuális projekteket felteszik a fejlesztési ügynökség honlapjára. Papp Attila hangsúlyozta: a halmaz folyamatosan frissíthető, bővíthető. A PHARE 2002-2003 területfejlesztési program fő céljai az összefüggő, egységes területek rehabilitációja, a közlekedési infrastruktúra és a foglalkoztathatóság javítása. A komponensekre 700-700 millió euró áll rendelkezésre. A pályázati kiírás június, július hónapban várható. Az Európai Pályázat Előkészítő Alap célja szakmai segítségnyújtáson keresztül olyan színvonalas projektek teljes körű előkészítése, amelyek megvalósítása - az Európai Regionális Fejlesztési, illetve az Európai Szociális Alap támogatásának elnyerése esetén - a 2004-2006 közötti időszakban megkezdődhet. A projektjavaslatoknak a NFT humán-erőforrás fejlesztési, gazdasági versenyképességi vagy regionális fejlesztési operatív programjához kell kapcsolódniuk. A PEA szolgáltatásainak igénybe vételéhez saját forrás nem szükséges. Az eredeti - május 30-i - jelentkezési határidőt várhatóan meghosszabbítják - tudtuk meg. A térség- és település-felzárkóztatási célelőirányzatból az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács kerete 2525,8 millió Ft, melynek 96 %-a fordítható pályázatok támogatására, 4 %-a a pályázati rendszer működtetésére. Támogatás hat jogcímen igényelhető, például informatikai fejlesztéshez, munkahelyteremtő beruházáshoz. Belföldi székhelyű jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek, egyéni vállalkozók és belföldi állandó lakhellyel rendelkező magánszemélyek pályázhatnak a vissza nem térítendő, illetve visszatérítendő támogatásra vagy a fejlesztési hitelekhez nyújtható kamattámogatásra. Az előírt saját forrás és a megítélhető támogatás mértéke eltérő, a pályázati jogcímtől és a pályázó státuszától (pl. nonprofit szervezet, vállalkozó, magánszemély stb.) függ. Benyújtási határidő augusztus 31. A rendezvényen bemutatkozott két tanácsadó cég, akik segítséget nyújtanak a pályázatok készítésében, a projektmenedzselésben, finanszírozási, szolgáltatásokat, hitelcsomagokat kínálnak az önkormányzatoknak, vállalkozóknak, illetve forráskereséssel foglalkoznak. SZI
|