Szanyi Tibor adta át Debrecenben, 2005. március 4-én az ország első egyetemi tudományos ipari parkja beruházásának első ütemét. Ez azt jelenti, hogy elkészült a létesítmény alapvető infrastruktúrája, működik már az ivóvízhálózat, kiépült a szennyvízcsatorna, a gázvezeték, a közvilágítás. Megoldották a csapadék elvezetését. A parkban már van hírközlési és informatikai rendszer. A Gazdasági és Közlekedési minisztérium politikai államtitkára kiemelte, hogy a GKM 300 millió forinttal támogatta létrehozását. Beszédén kiemelte: a jövőben a magántőke fejleszt tovább. A tudáspark az egyetem területén egy 25 hektáros, 150 hektárra bővíthető terület az egyetem telkén. Nagy János, a Debreceni Egyetem rektora emlékeztetett rá, hogy az egyetem 1990-ben indította el az egyetemi ipari programot. Cél a kapcsolatépítés, vagyis a létesítmény közelebb vigye a felsőoktatásban meglévő szellemi tőkét és infrastruktúrát a gazdasági élet szereplőihez. Az átadást követően a tudományos ipari parkba esetleges kutató-fejlesztő beruházásokat létesítő cégek képviselőinek részvételével rendezett fórumon Szanyi Tibor a versenyképesség javítását jelölte meg a legfontosabb feladatnak. Ezzel összefüggésben úgy vélekedett, hogy "Magyarország versenyképessége megrokkant". "Magyarország a versenyképesség tekintetében az elmúlt években nem javított a pozícióján, sőt, rontott azon" - jelentette ki. Ennek okát abban látta, hogy "a magyarországi politikai közélet zsákutcába rohant". Szavai szerint - melyet a hírügynökségek is idéztek - "sutyiban visszahozták a kommunizmust", vagyis azt a szemléletet, hogy ha gond van, azt oldja meg az állam. "Egy támogatási alapokon nyugvó paternalista bázisú gondolkodás uralkodott el a versenyképesség helyett" - fogalmazott. Hozzátette: egész Európára jellemző, hogy "a közös erőforrásokat az alacsony hatékonyságú ágazatok lélegeztető gépeire tették ahelyett, hogy innovatív fejlesztésekre fordították volna". "Szemléletváltás és nemzeti egység kell ahhoz, hogy kimenjünk a zsákutcából" - fogalmazott. Ezek között említette például az informatikát, a biotechnológiát és a logisztikát, amelyek fejlesztése hatékonyan valósulhat meg az első egyetemi ipari parkban. Az Európai Unióhoz beadott magyar pályázatok közül minden második sikeres, több európai ország is ennél rosszabb arányról számolhat be - mondta Szanyi Tibor. Rámutatott: nem szabad szem elől téveszteni, hogy miről szólnak a pályázatok, mivel nagyon gyakori a félreértés, hogy mást akarnak "belepumpálni" a pályázatba, mint amire azt kiírták. Felhívta a figyelmet arra is, hogy csak olyan pályázatokat adjanak be, amelyek közösségi problémákat oldanak meg. Az államtitkár javasolta, hogy a pályázók lehetőség szerint referenciákkal rendelkező pályázatírókhoz forduljanak.
Publikálta null |
|
|
|
|