Ez évben is megszerveztük a már hagyományosnak mondható "Családi Nap" rendezvényünket, közel 200 résztvevővel. A rendezvény helyszíne ebben az évben is a Milléri Szabadidő központ volt, amelyet ismételten nagyon kedvező feltételekkel kaptunk meg a Teleoptika KFT-től. A zenfogva Alapítványtól kértünk és kaptunk Adidas pólókat, melyet ezen a rendezvényen osztottunk ki a résztvevők között. Volt, aki "nyereményként" és volt, aki tombola tárgyként kapta meg. Ismét nagyon kellemes élményekben gazdag szép napot töltöttünk együtt. A rendezvény hosszú távú eredménye a "tagságunk összekovácsolódása".
Egyesületünknek két szülőcsoportja működik. A Napsugár Klub Abádszalókon. A "Handycap" az esélyegyenlőségért fiatalok és szülök klubja Mezőtúron. 2002-ben alakult meg a Napsugár Klub Ma már több mint 60 fő tagja a klubnak. 2005.-ben alakult meg "HANDYCAP" az Esély Egyenlőségért Fiatalok és Szülők klubja Mezőtúron. A klub megalakulása óta anyagi támogatásunkban részesül. Az általunk szervezett rendezvények aktív résztvevői. Csatlakoztak a hagyományteremtő "Családi Nap" rendezvényünkhöz "Együtt a Család" rendezvényükkel, mely helyben egész napos kikapcsolódás sérült, fogyatékos gyermekeknek, fiataloknak, családtagjaiknak és egészséges társaiknak. zműves foglalkozások, és játékok biztosították a jó hangulatot. A klub létszáma közel 70 fő. A legtöbb szülő a négy fal közé kényszerül az ápolás és gondozás feladatai miatt. A megtartott klubfoglalkozások lehetőséget és alkalmat adnak kitekintésre, kikapcsolódásra, töltődésre. Az önsegítés, a tapasztalatok átadása remekül működik a kis csoportban. Nagy jelentőséget tulajdonítunk minden helyi szerveződésnek, mely összefogja az adott térségben a szülőket, és a családban élő gyermekkorú és felnőtt korú fogyatékkal élőket is. Támogatunk, segítünk és szorgalmazunk minden ilyen kezdeményezést. Keressük a lehetőségét a szülői tanfolyamok rendezésére, melynek célja: Tudatosan felkészüljenek a "szülői" feladatok ellátására. Megszerezzék azokat az ismereteket, melyek révén a fogyatékosok számára annak képességeihez igazodóan- biztosítani tudják a gondozás, nevelés feltételeit, a gyermek fejlődéséhez szükséges családi szocializáció szintereit. Elsajátítsák azokat a készségeket, melyek révén elő tudják segíteni a fogyatékos személy felkészülését az önálló életre, a családi és társadalmi normák elfogadására és betartására. Alkalmassá váljanak arra, hogy a fogyatékos érdekeinek megfelelően elősegítsék gyermekük kapcsolattartását a családdal, illetve beilleszkedését, az új környezetbe, intézménybe, tágabb környezetbe.
Bereczki Istvánné elnök
|