folytatás...
Vannak akik - az újra hegemón piac bűvöletében - a politikust egyszerűen kereskedőnek tartják. Aki magát, (elv)társait és pártját eladja a "piacon". Mert nekik a világ: piac. Ahol minden eladó. Ez is egy llétező, de sok kérdést ébresztő vélekedés. Mi is itt az áru? Mennyi az ára? Ki a vevő? Én a magam földhözragadt módján ma is azt gondolom: csak azt lehet eladni, ami van. Mások - mondván az nem nagy kunszt - az álmokat szeretik a vásárra vinni. Van, akit a kereslet vezérel. Van, akit a kínálat. Megint mások a csomagolásra esküsznek. Azt vallják, hogy megfelelő "körítéssel" bármi eladható, bárkinek. Mert, ami harsány, csillogó és ígéretes, azt szívesen (be)veszünk. Lehet?! De nem feledkezhetünk meg az eladás aranyszabályáról sem: csak annak szabad eladni, aki fizetőképes. És akármi is volt az árú, a vevőnek fizetni kell. Itt, ma, aki nem fizet, nem kap semmit! Ha elfogadjuk, hogy a politika: foglalkozás (is). Akkor a politikusnak nem csak ára, de bére is kell, hogy legyen. Bért az fizeti, aki a munkát használja. És ha teheti, annyit ad amennyit neki ér. Sőt kevesebbet! De ugyanakkor nincsen ingyen a nóta. Főleg a jó nincs. Legfeljebb, ha kifogunk egy-egy különc, küldetéses "utcazenészt". Vagy, ha magunk húzzuk el magunknak a nótánkat. Szürke tény: a politikát művelő, ha a politikából él: megélhetési politikus. Csak ez: a megélhetés igényéből származó teljesítmény kényszer és szakmai teljesítmény teheti elfogadottá a politikust. Eggyé közülünk. Nem elsővé az egyenlők között! Csak ez teszi a politikát szakmává, hivatássá. Így lesz a politika életünk, munkamegosztásunk része. Ha nem magunk csináljuk, állnunk kell a cechet: a politikus megélhetését. A nem megélhetési politikusok, politizáló civilek. Ők szabadidejük egy részét áldozzák fel a politizálásra. Önzetlenül, kedvtelésből, olykor önös célokat is követve. Sok kell belőlük! De más az elvárás is feléjük. Ami megbocsátható a lelkes önkéntes amatőrnek, súlyos hiba lehet a fizetett profitól.
folytatás...
Publikálta null |
|
|
|
|