Velencei értékelés a magyar státustörvényről
Átfogó elemzést ad az Európa
Tanács (ET) konzultatív testülete, a velencei tanács a kisebbségeknek nyújtandó
anyaországi kedvezményekről. A Népszabadság értesülése szerint ez Magyarország
szempontjából kedvező megállapításokat tartalmaz, de kritikai ajánlásokat is
megfogalmaz. A testület szerint kiadható a státusigazolvány, de nem tüntethető
fel benne a nemzeti hovatartozás.
A tervezet elismeri a nemzeti kisebbség anyaországának (ez esetben a magyar
államnak) azt az igényét, hogy jelentős szerepet játsszon a nemzeti kisebbség
védelmében és megőrzésében. Viszont abszolút elsőbbséget tulajdonít a
kisebbségvédelem már létező keretének, azon belül pedig a kétoldalú egyezmények
betartásának. Tehát a román-magyar alapszerződés előnyt élvezhet a
státustörvénnyel szemben. A velencei bizottság elfogadhatónak tartja, hogy az
anyaország kedvezményeket adjon egy másik állam területén élő kisebbségnek.
Ezeket azonban vagy csak saját területén juttathatja, vagy pedig a másik állam
előzetes beleegyezését kell megszereznie. Ellenzi a bizottság, hogy egy állam
hivataloshoz hasonló jogot adjon más államban működő civil szervezeteknek, ahogy
ez a státustörvény tervezett ajánlási rendszerében szerepel. (Népszabadság)
Publikálta null |
|
|
|
| |