A tálibok súlyos következményekkel fenyegetik az Egyesült Államokat
Iszlámábád, 2001. október
8- (MTI) - Az afganisztáni tálib vezetés hétfőn megfenyegette az Egyesült
Államokat, hogy nagyon súlyos következményei lesznek az előző nap Afganisztán
ellen véghrehajtott légicsapásoknak. A tálibok pakisztáni nagykövete, Abdul
Szalam Zaif iszlámábádi sajtóértekezletén azt hangsúlyozta, hogy az amerikaiak
vezette légicsapások az egész muzulmán világ elleni terrortámadásnak számítanak.
Mint hangoztatta, Afganisztán történelme során soha nem követett el egyetlen
terrortámadást sem, s az amerikai támadás nem hozza majd meg a várt hatást, az
afgánok soha nem fognak belenyugodni vallásuk és tisztességük
feladásába. A nagykövet szerint a támadások egyik célpontja, Oszama bin
Laden él és Afganisztánban rejtőzködik, de nincs kapcsolatban a tálib
vezetéssel. Egyben azt is közölte, hogy az amerikai támadás főként a polgári
lakosságot sújtotta, hogy a rakétákkal lakóházakat céloztak meg, s hogy Kabulban
a támadás 20 halálos áldozatot követelt. Ugyanakkor a tálib erők a nyugati
Farah tartományban - állítása szerint - lelőttek egy repülőgépet.
|
|