Jesse Jacksont meghívták a tálibok
Washington, 2001. szeptember 27-
(MTI) - Jesse Jackson amerikai polgárjogi vezető közölte, hogy megbeszélésekre
szóló meghívást kapott az afganisztáni tálibok pakisztáni nagykövetétől.Mint
mondta, nem döntötte még el, hogy elmegy-e, de ha igen, akkor ő is megpróbálja
meggyőzni az Afganisztán túlnyomó részét uraló fanatikus muzulmán mozgalom
vezetőit: adják ki Oszama bin Ladent. Azonkívül megpróbál
közbenjárni az Afganisztánban fogva tartott nyolc nyugati segélymunkás
kiszabadulása érdekében. Jackson szerdán közölte ezt, egy amerikai
rádiónak adott interjúban. Hozzátette: döntése előtt szeretne találkozni George
Bush elnökkel, hogy megbeszélje vele a dolgot. Ari Fleischer fehér házi szóvivő
nem kívánta kommentálni Jackson nyilatkozatát, csak megismételte, hogy Bush nem
szándékozik tárgyalásokba bocsátkozni a tálibokkal.
Az amerikai polgárjogi vezető többször tevékenykedett már nemzetközi
közvetítőként. 1990-ben túszokat hozott ki Irakból és Kuvaitból, 1999-ben pedig
három amerikai katona szabadulását eszközölte ki Jugoszláviában.
|
|