MEGHÍVÓ
PÉLDÁT ÁTADÓ SZAKMAI NAPRA
Csorvás város ökormányzata tisztelettel és szeretettel meghívja Önt a 2010-es Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Programjának záró eseményét jelentő szakmai napjára.
A „Küzdelem a munka világából való kirekesztődés ellen” PHARE programban nyertes pályázatunk címe: „Egyenlőnek lenni az egyenlők között”, melynek célja a roma integráció elősegítése volt az ősi cigány mesterségek alkalmazásával.
Célként tűztük ki a programban részt vevő többszörösen hátrányos helyzetű, tartós munkanélküli romák 9 hónapos teljes munkaidős foglalkoztatását. A projektünk gerincét a rendkívül sokrétűen felhasználható, gazdaságos biotégla gyártás adta. Ennek eredményeként három településen, összesen 50 főnek sikerült munkát teremteni.
A szakmai nap keretében lehetősége lesz megismerni az eljárás gyakorlati alkalmazását, illetve felhasználását, alternatívát nyújtva erőforrásaink hatékony felhasználására.
A rendezvény helye: 5920, Csorvás Batthyány ú. 2/b. (Hérics Szálló –és Konferenciaközpont)
A rendezvény időpontja: 2011. április 6. (szerda), délelőtt 10:00
Szilágyi Menyhért Hajdúvölgy-Körösmente Térség H.A.CS. elnök TÖOSZ Békés megyei tagozat vezetője
Amennyiben részt kíván venni rendezvényünkön, kérem, jelezze vissza azt nekünk telefonon, a 0630/631-6771-es telefonszámon, vagy elektronikusan az opitzer_zoltan@freemail.hu e-mail címen!
A szakmai nap részletes programja
2011.április 6. (szerda)
Hérics Szálló- és Konferenciaközpont 5920 Csorvás, Batthyány u. 2/b
10:00 Megnyitó. Szilágyi Menyhért, a TÖOSZ Békés megyei tagozatának vezetője, a Hajdúvölgy-Körösmente Térség Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület elnöke megnyitja a rendezvényt.
10:10 Köszöntő. Mohácsi Anikó, a Csorvási Roma Kulturális, Hagyományőrző és Érdekvédelmi Egyesület elnöke nyitó beszédében üdvözli a résztvevőket.
10:15 A békés megyei cigányság foglalkoztatási helyzete, kitörési lehetőségek, a települési önkormányzatok és a Cigány Kisebbségi Önkormányzatok közös feladatai és lehetőségei. EA.: Dógi János, a Békés megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke.
11:00 A biotégla gyártás, mint példaértékű roma program. EA: Szilágyi Menyhért, a TÖOSZ Békés megyei tagozatának elnöke, a Hajdúvölgy-Körösmente Térség Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület elnöke
11:30 A biobrikett, mint alternatív energiaforrás gyártásának lehetőségei a LEADER program igénybevételével. EA: Kasuba István Hajdúvölgy-Körösmente Térség Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület munkaszervezet vezetője
12:00 Szociális szövetkezetek létrehozása a Hangya Szövetkezetek segítségével. EA: Mészáros István, a Megújuló Hangya 2010 Szövetkezet elnökhelyettese.
Az előadások, valamint a felmerülendő kérdések megvitatásának végeztével, nagyjából
13:00 magasságában minden kedves résztvevőt szeretettel meghívunk egy közös ebéd elfogyasztására.
Az ebédet követően a biotégla gyártás gyakorlati megvalósítását szeretnénk bemutatni Önöknek, valamint az anyag gyakorlati felhasználását, az abból készült épületek bemutatásával. A rendezvényünknek így körülbelül
14:00-kor lenne vége.
Várjuk megtisztelő érdeklődésüket!
|