Egyszer már sikerült: Hajrá Magyarország!
2011. január 14. 12:45
2011 Magyarországa elszegényedettségi foka és túlbürokrácia miatt nehezebb terep a gazdaságélénkítéshez, mint egy évtizede, de a siker megjöhet Országbíró Zoltán közérdek politikus szerint.Kihez és milyen hatékonysággal jut el a tervezett forrás Magyarország gazdasági felemelkedése első számú kérdése.
Emelkedik a magyar ügyfelek száma a szlovákiai bankokban
2010. december 31. 20:52
Ügyfeleink között magyar cégek és magánszemélyek is találhatók, számuk az elmúlt három évben folyamatosan nőtt” – mondta Boris Gandel, a Tatra banka szóvivője, megjegyezvén, hogy abszolút számokat nem közölhet. A Tatra bankánál szerinte az elmúlt 3 évben a magyarországi céges ügyfelek száma 113 százalékkal, a privát ügyfelek száma pedig 194 százalékkal nőtt.
Határozott bírósági gyorsítás az I. fokon zajló ügyekben - Navracsics Tibor
2010. december 6. 12:16
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter benyújtotta a parlamentnek a bíróságok hatékony működését és a bírósági eljárások gyorsítását szolgáló törvények módosításáról szóló, 185 paragrafusból álló javaslatát.; a bíróságok szükséges létszámának évenkénti meghatározásától, a bírák folyamatos képzésétől és szabályok egyszerűsítésétől várja a kormány a bírósági eljárások gyorsítását.
|
Átláthatóság és lobbi együtt szolgálja a társadalom és a választók érdekeit!
2010. december 31. 20:38
A meghívó egyértelművé tette - Budapesten a reprezentatív Szabadság Kávéházban a Batthyány örökmécsesnél - alkotó civil gondolkodás találkozik a kritikus európai szemlélettel.Európai érdekvédelmi és jogvédő napok rendezvénysorozat keretében Országbíró Zoltán közérdek politikus tartott sajtótájékoztatót a Szabadság Kávéházban "Szabadság kávéház - sajtótájékoztató jelenért és jövõért" címmel.
Országházban ésszerű változások kellenek - Kövér László
2010. december 6. 12:08
Az Országgyűlés Elnöke Kövér László az országházban folyó jogalkotás kritikáit szemelőtt tartva: ésszerűsítéseket javasol az ülésezési rendben.Olyan törvények, amelyek villámgyorsan futnak át a parlamentben ellehetetlenítik a valódi társadalmi együttmüködést.
Közszolgálati Közalapítvány, avagy a média újrahangolása
2010. november 5. 22:30
Készen állunk a jelöltek fogadására - mondta Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának elnöke az MTI-nek pénteken a kuratórium első ülése után, amelyen a négy közmédium leendő vezérigazgató-választásának szabályairól is határoztak a testület tagjai. A törvény szerint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság médiatanácsa által jelölt 2-2 személyből az egyiket az első körben kétharmados támogatottsággal kell elfogadnia a közalapítványnak.
|
|
|
|