Erdők Nemzetközi Éve - kicsiknek címezve
2011. február 12. 21:00
Az Erdők Nemzetközi Éve alkalmából egyéni rajzpályázatot hirdet az Aggteleki Nemzeti Park Kúria Oktatóközpontja a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élő óvodások, illetve az általános és középiskolás diákok számára. Kérjük, hogy rajzokon, festményeken örökítsétek meg az Aggteleki Nemzeti Parkban tett kirándulás, tábor, erdei iskolai program, vagy egy kellemes családi túra során szerzett erdei élményeiteket, megfigyeléseiteket.
Gyermekek veszélyeztetve - internetes közösségi oldalak
2011. január 28. 8:53
Az európai átlagot tekintve a magyar gyerekeknek van a legtöbb ismerősük a közösségi oldalakon, az adatvédelemre azonban csak kevesen ügyelnek; az Európa Tanács kezdeményezésére rendezett budapesti nemzetközi konferencia első napján, csütörtökön felszólaló magyar előadók szerint a gyerekek fokozott veszélynek vannak kitéve a világhálón. Jóri András adatvédelmi ombudsman azt mondta: egy friss felmérés adatai szerint a 9-16 éves magyar gyerekek 93 százaléka az interneten aktív, 66 százaléka közösségi oldalon profillal rendelkezik, 31 százalékuk pedig valós azonosítókat ad meg magáról, s a nyilvános profilok aránya is jóval nagyobb, mint az Európai Unióban.
Siker nem csak gazdasági kérdés Magyarországon
2010. július 25. 17:01
Magyarország részben felvállalt egy nemzetközi kihívást - sikere az elkövetkező 5 évben lesz markánsan látható, ehhez nemzeti összefogás kell."Valójában a nyugati típusú kapitalizmus került válságba az elmúlt évtizedben - hangsúlyozta a miniszterelnök.
Valódi védelem időlegesen a kilakoltatásra váróknak
2010. július 13. 11:33
Kibővítené a kormány azok körét, akikre vonatkozik a kilakoltatási moratórium; a törvényjavaslat értelmében azokat sem lakoltathatnák ki, akikkel szemben ez lenne a következő lépés. Rétvári Bence államtitkár, a javaslat beterjesztője hétfőn a parlamentben azt mondta: a moratórium a téli hónapok végéig, március 31-ig tartana és többek között azokra a természetes személyekre vonatkozna, akik máshogy nem tudják megoldani lakhatásukat, illetve azokra is, akik ezzel nem korlátozzák mások lakhatáshoz való jogát.
|
Fiatalok védelmében...miért ilyen megkésve?
2011. március 1. 16:50
Összehangolt, fokozott hatósági ellenőrzések végrehajtását rendelte el a megyei kormányhivatalok közreműködésével a kormány. Az ellenőrzések elsősorban a zenés szórakozóhelyeket érintik, és május 15-ig folyamatosan tartanak.
Magyar dal - magyar lélek, magyar család
2010. szeptember 12. 11:07
Vasárnap van a Magyar Dal Napja. Az eseményt már harmadszor tartják meg, Budapest mellett tíz vidéki településen összesen 33 színpadon.
Médiatörvény csomag - többet vár újságíró, médiafogyasztó és választó egyaránt
2010. július 21. 15:11
Egy valódi közösségi értékeket valló médium, mint a hazai médiumok többsége szívesebben olvasná a kormány által előterjesztett média
törvénycsomag média értékeket méltató jellemzést a Jobbiktól, mint konstruktív parlamenti ellenzéktől de legalábbis az
elismerés kifejezéseit szívesen venné.
Azonban a választások idején beígért új szemlélet nem
tükröződik a média törvény csomagból még a zárószavazás előtti napokban sem.
Humor állt a pártjára a civil szolgáltatás licitnek
2010. június 20. 18:51
Közel hárommillió forint értékben keltek el esélyegyenlőségi szolgáltatások a tegnapi Civil Licit aukción az Uránia Nemzeti Filmszínházban, annak ellenére, hogy számos vállalatvezetőnek le kellett mondania részvételét a súlyos árvízi helyzet miatt. Több mint harminc vállalat vezetője licitált 15 szervezet 15 szolgáltatására.
|
|
|
|