A kormány képviselője Lausanne-ban
2007. szeptember 18. 0:57
Dr. Ujhelyi István, a sportügyekért is felelős Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára képviseli a magyar kormányt Lausanne-ban azon a munkamegbeszélésen, amelyen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ismerteti a 2010-ben rendezendő ifjúsági olimpiára kandidáló városokkal a pályázás követelményrendszerét. A magyar delegációval a svájci városba utazott Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, Orendi Mihály a Debreceni Sportcentrum és Sportiskola Kht. ügyvezető igazgatója, a pályázati bizottság vezetője; Kamuti Jenő, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára, illetve Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi titkára.
Mind az öt párt igent mondott a Sportstratégiára
2007. június 26. 14:38
Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Sport Szakállamtitkársága óriási eredménynek, sikernek értékeli azt a tényt, miszerint hétfőn, az Országgyűlés, ötpárti konszenzussal (340 igen és 1 ellenszavazattal) elfogadta a Sport XXI Nemzeti Sportstratégia 2007-2020 című határozatot.
A legtöbb focista nem hülye...
2006. május 9. 10:29
Ritkán foglalkozom a magyar focival, ahogy a focival úgy általában sem töltök sok időt. Talán kevesen vagyunk, de nekem nem a labdarúgás színvonalával van bajom, hanem magával a játékkal. Igazat adok Hofi Gézának, aki egyszer azt mondta: nem értem a focistákat. Ha szeretik a bőrt, akkor miért rúgják, ha nem szeretik, akkor miért futnak utána.
Sportfórum Kaposváron
2006. március 20. 14:06
A Somogy Megyei Sportszövetség pénteken délután fórumra invitálta a város sportvezetőit, testnevelő tanárokat, sportszakembereket.
|
Legendák köszöntése
2007. szeptember 19. 1:56
Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Sport Szakállamtitkársága - a nyári szünetet követően -, ismét köszöntötte sportéletünk azon legendás egyéniségeit, akik az elmúlt hónapokban töltötték be kerekévfordulós születésnapjukat.
Lamperth a sportminiszter
2006. március 24. 23:53
Amikor arról hallunk, hogy a "mai" fiataloknak nincs igényük a mozgásra és a sportra, hajlamosak vagyunk a padokon üldögélő és mindig "fáradt" gyerekek látványát felidézve elhinni, hogy generációs problémáról van szó. Ha viszont a pénteki, Táncsics Gimnáziumban, idén hetedik alkalommal, a Somogy Sportja által megrendezett sportvetélkedő résztvevőit néztük, talán joggal Tamáskodtunk sztereotip véleményünk ellen. A százhúsz indulóra, több mint másfélezer érdeklődő jutott, és ez talán már nem is a jövő, hanem a jelen eredménye.
Elhunyt Gyulai István
2006. március 12. 12:39
Életének 63. évében elhunyt a korábbi magyar bajnok atléta, ismert sportújságíró a Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkára. A méltán népszerű szakembert monte-carlói lakásán érte a halál - tájékoztatta az MTI-t a család. A temetésről később intézkednek.
|