A Balatonon nem idegenforgalomra, hanem vonzó turizmusra van szükség
2008. szeptember 19. 19:45
Bár az idei turisztikai szezonra vonatkozóan pontos adatokat majd csak október közepén tudnak adni a szakemberek, az már most is látszik, hogy a Balaton a magyar turisták körében a legkedveltebb hazai úti cél volt a 2008-as főszezonban, joggal nevezhetjük tehát a Balatont, a magyarok tengerének- fogalmazott Gyenesei István önkormányzati miniszter a Szent Miklós hajó fedélzetén megtartott idényzáró rendezvényen.
Sikeres életmentés
2008. augusztus 6. 19:44
Stabil állapotban, mentőhelikopterrel szállították a zalaegerszegi kórházba azt a férfit, akit a gyenediási strand vízimentője élesztett újra.
Elrajtoltak a Kékszalag vitorlásai
2008. július 18. 11:58
Rekordszámú versenyzővel, több, mint ötszáz hajóval vette kezdetét az idei Kékszalag Vitorlásverseny Balatonfüreden július18-án, pontban kilenc órakor, melyhez a jelet ágyúlövéssel Lasztovicza Jenő, a Veszprém megyei közgyűlés elnöke adta meg. A rajtot hatalmas tömeg tekintette meg a mólónál.
Megérkeztek a szelíd motorosok Alsóörsre
2008. június 13. 8:40
Dübörögnek a motorok, csillognak a vasak, izzik a hangulat, forró az
aszfalt Alsóörsön a nemzetközi Harley Davidson fesztiválon az Európa
kempingben, amely június 12-én kilencedik alkalommal nyitotta meg kapuját
a motorozás megszállottjai és csodálói előtt.
Mostmár biztos, hogy a motorcsónak-vezető holttestét sodorta partra a víz Balatonlellén
2008. május 21. 14:31
Azonosították a ma délben Balatonlellén talált holttestet. Az először még ismeretlen férfiról kiderült, hogy azonos annak a motorcsónaknak a vezetőjével, aki még szombaton délelőtt esett hajójáról a vízbe Zánka közelében. A parti kövek mellett lebegő holttestet egy közeli építkezésen dolgozó munkások vették észre, ők értesítették a rendőrséget. A holttestet egy hozzátartozója és a keszthelyi vitorlásklub egyik tagja egyértelműen azonosította.
|
Folyamatosan dolgoztak a vízimentők
2008. augusztus 24. 11:25
Felborult vitorlások, elsüllyed kenu és sodródó szörfösök adtak munkát a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának.
Felborult kajak és bajbajutott szörfös
2008. augusztus 6. 16:49
Balatonakaliban a strandtól nem messze egy kajak két utasát segítették partra, míg Balatonalmádiban egy szörfösön kellett segíteni, mert a szélcsend miatt nem tudott a partra jutni.
Vízimentőket keresnek
2008. május 27. 19:57
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata az idei szezonra vízimentőket toboroz.
|