Az érettek és az érlelni valók
2006. január 29. 16:42
A városban, akiket igazán érdekel minden, akiket
mozgósítani lehet, akik mindenhol ott vannak, akik szerepelnek, és akik
megnézik mások szerepléseit, azok az óvodások és a nyugdíjasok. Rájuk mindig
lehet számítani.
Csak egy maradhatott
2006. január 24. 11:18
Hősünk gyanútlanul rótta Ajka utcáit, talán valami esti
mulatságon is túl volt már, amikor a Hóvirág utca kanyarulatában a szeme
sarkából észrevette a veszélyt. Az út szélén voltak, méghozzá hárman.
|
Már nem kel fel éjszakánként jegyzetelni
2006. január 25. 12:29
Ha leírva látnám, hogy valaki azért ment hivatalnoknak, mert szereti az embereket, valami abszurd műfajra gyanakodnék. Péter Jánosné aljegyző szájából azonban teljesen természetesnek hangzik, hogy szereti az embereket, azért szeret a Városházán dolgozni. Azaz, lassan múlt időbe kell tenni a szót: csak szeretett itt dolgozni, hiszen a mosolygós, kedves Kati néhány napon belül nyugdíjba megy.
Aki keres, az talál
2005. augusztus 2. 18:29
Szelektív hulladékgyűjtésnek nevezzük azt a folyamatot, amikor valaki a háztartásban keletkező, a számára már felesleges, de hasznosítható anyagokat külön gyűjti, és megfelelő módon adja tovább hasznosításra, ipari feldolgozásra.
|
|
|
|