A színlelt szerződések
2006. július 12. 5:06
A vállalkozók országa vagyunk. Csak Veszprém megyében több
mint húszezer vállalkozás működik.
Legalább is papíron.
A választás
2006. február 2. 12:09
Fogadjunk,
Kedves Olvasó, hogy a cím olvastán Ön is az előttünk álló országgyűlési
képviselő-választásra gondolt. Pedig életünknek szinte minden pillanatában
választunk: megtegyünk valamit vagy sem, ilyen vagy olyan módon próbáljunk
megoldani egy problémát.
Milyen lesz 2006?
2006. január 13. 11:23
Ahogy az ember
korosodik, úgy gyorsul fel körülötte az idő. Emlékszünk még, mi minden fért
bele akár egyetlen napba is gyermekkorunkban?
Középpontban: A vadászat
2005. november 23. 19:11
Ha én szervezhetnék vadászvizsgát, nem fegyverismeretből és vadgazdálkodásból kérdezném ki elsősorban a leendő puskásokat, hanem Fekete István műveiből. Aztán Széchényi Zsigmondéból, Kittenberger Kálmánéból, Molnár Gáboréból.
Középpontban: A város útjai
2005. október 6. 8:33
"Nem Pesten történt, amit most hallotok", de még csak nem is Ajkán, hanem messzi külországban, méghozzá a precíz rendszeretetükről ismert németek egyik kisvárosában, ahol a lakosság ugyancsak ógott-mógott, sőt a vérmesebbek a polgármester lemondását is követelték a városi utak állapota miatt. Ezen utak ugyanis -enyhén szólva - gidres-gödrösek valának, sőt durva nagy kátyúk is fenyegették az autók futóműveit és a gyalogosok bokáit. Ám a polgármester azzal védekezett – sikerrel! –, hogy épp azért nem javíttatják meg az utakat, hogy ne száguldozzanak rajtuk a felelőtlen autósok!
|
Nem az a legény, aki adja!
2006. február 11. 16:37
Többféle Szó van
Ajkán, ami egy demokráciában természetes állapot. A "másik" Szó majd megírja,
hogy lám, az Ajkai Szó, ismét bizonyítékát adva az "egyik" oldal iránti
elfogultságának, nem közölte a "másik" oldal véleményét.
Középpontban: a jótékonykodás
2006. január 13. 16:03
Adni
jó. Persze ahhoz, hogy ezt az egyszerű igazságot megértsük, kell némi érettség,
kell, hogy megtapasztaljuk az adományozás örömét.
Középpontban: Az egészség
2005. december 9. 6:47
Csak egészség legyen. Hányszor hallottuk ezt a mondatot, és hányszor legyintettünk rá fiatal korunkban, amikor az egészség még természetes állapota az embernek - legalább is a szerencsés többségnek.
Büdi van, avagy a hóhér(ok) akasztása
2005. október 18. 17:10
Kockázatos, amikor egy újság saját magát hívja meg fórumozni. Vagy eljön az Olvasó és "jól megmongya az őszintét", vagy csak úgy tesz. Az Ajkai Szó rutinos szerkesztője vállalta a kockázatot. Segítségül alig hívott maga mellé néhány újságírót…
Középpontban: Palota vára
2005. szeptember 13. 15:31
Számomra mindig egyértelműnek tűnt, hogy Várpalota a váráról kapta a nevét. Az impozáns kőépület hatalmas kapujával, ikertornyaival egyértelműen a település szíve, történelmének élő jelképe.
|