Humor állt a pártjára a civil szolgáltatás licitnek
2010. június 20. 18:51
Közel hárommillió forint értékben keltek el esélyegyenlőségi szolgáltatások a tegnapi Civil Licit aukción az Uránia Nemzeti Filmszínházban, annak ellenére, hogy számos vállalatvezetőnek le kellett mondania részvételét a súlyos árvízi helyzet miatt. Több mint harminc vállalat vezetője licitált 15 szervezet 15 szolgáltatására.
Történelmi akaratnyilvánítás, történelmi felelősség: családokat, gyermekeket érint hatásaival
2010. április 12. 16:42
A Magyarországi Hivatásos Parlamenti Lobbi Szövetség őszintén sikert és a következetes politikusi felelősséghez a társadalmi párbeszéd sokkal hatékonyabb megvalósításához erőt kíván minden országgyűlési képviselőnek és parlamenti pártnak a történelmi értékű és jelentőségű választás utáni első napon.Álláspontunk szerint időszerű és a társadalmi párbeszéd elmúlt 3 (három) kormányzati évben történt általános elhanyagolása, a hatalmi döntéshozatal átláthatóságának jelentőségén aluli kezelése miatt jövendölhető volt a hatalomváltás Magyarország parlamenti választása során.
|
Devizahitelesek gazdasági problémája közös gondolkodással olható meg
2010. május 17. 8:50
Tovább hullámzik a devizahitelesek problémájának parlamenti megoldásaira irányuló politikai szándék.Pénzügyminisztérium, majd Költségvetési és Számvevőszéki parlamenti bizottság előtt fejtette ki Országbíró Zoltán közérdek politikus, a magyarországi hivatásos transzparens lobbi prominens személyisége a devizahitelesek vagyonvesztésére, az indokolatlan kilakoltatások megfékezésére vonatkozó lobbi indítványokat.
Fiatal választók kedvelik a JOBBIKOT
2010. március 5. 9:35
A Forsense felmérése szerint a fiatalok körében a Jobbik támogatottsága mára meghaladta a szocialistákét, a 18 és 24 év közöttiek körében pedig a párt kétszer akkora bázissal rendelkezik, mint az MSZP. Tavaly januárban a Jobbik a teljes lakosságon belül 1 százalékos, míg a biztos szavazó pártválasztók körében 3 százalékos támogatottsággal rendelkezett, ma azonban már 8 illetve 15 százalékos tábort tudhat maga mögött e két körben - állapítja meg az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közvélemény-kutatásában a Forsense.
A postás is ember - sztrájkbizottság a postán!
2009. december 14. 10:56
A kézbesítők Szakszervezete egyeztető tárgyalást kezdeményez a Magyar Posta Zrt.-vel az alábbiak miatt: A munkavállalók részesítése a postás ingatlanok - így különösen az üdülők és a Krisztina körúti Postapalota és a Szugló utcai székház - elidegenítéséből származó bevételből.
Szociális kártya - előre, vagy hátralépés?
2009. október 21. 10:10
Az év végéig legalább 500 helyhatóság csatlakozhat a szociális kártya rendszeréhez, miután mintegy 650 önkormányzat tárgyal, 19 testület pedig már döntött a bevezetésről - írja a Népszava szerdai száma. A lapnak nyilatkozva Dózsa István, a Cafeteria-card Kft.
Egy fontos szakszervezet az egészségügyben
2009. június 6. 10:13
A Kamara életének mindig jeles eseménye a minden évben legalább egy alkalommal megtartandó Országos Küldöttközgyűlés. Ebben az esztendőben március 19-én a Fővárosi Önkormányzat Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet tanácstermében gyűltek össze küldötteink, akik közel hetven százalékos részvétellel képviselték a területi szervezeteket, valamint a országos tagozatokat az eseményen.
|
|
|
|