Jó helyre kerültek a forintok
2011. március 18. 16:49
Szakképzési hozzájárulást minden cégnek, vállalkozásnak fizetnie kell. A dolgozók bruttó bére az alapja, s ennek 1,5 %-a a mértéke. A szakképzési hozzájárulás 40%-a az államé lesz, de 60%-ról a cégek maguk dönthetnek. A jászberényi szakképzőket a helyi vállalkozások szívesen támogatják, mert így láthatják, hogy mire is ment el a pénzük.
Az előremenekülés stációi
2011. február 14. 18:18
Három megye és két régió szélén fekszik a ceglédi, a jászberényi és a hatvani kórház. A magyar egészségügy átalakításának különböző kísérleteit próbálták már meg, de ezek nem vezettek kellő eredményre. Így egy újabb összefogást, modellértékű társulást alakítottak, egy egészségügyi klasztert hoztak létre. Február 9-én Jászberényben írták alá ennek dokumentumát.
Balog Ádám helyettes államtitkár
2011. február 10. 18:06
A jászberényiek számára mindig fontos és büszkeségre okot adó dolog volt, ha egy közülük való magas tisztségbe került. A „mi fiunk”-ra odafigyeltek, számon tartották pályája alakulását. A történelem során volt, amikor a Parlament elnöke volt éppen a nagy tiszteletnek örvendő személy, de kormányzati pozícióban is volt már többször jászberényi illetőségű férfiú. Az elmúlt szombaton este a Lehel Vezér Gimnázium alapítványi báljának díszvendége Balog Ádám is a „mi fiunk”.
Európa legmodernebb festőüzemét avatták
2011. január 22. 15:25
Régen hívtak újságírókat, partner cégek, hatóságok képviselőit a Ruukki jászberényi gyárába. A napokban azonban sokan kaptak a portán látogatókártyát, hiszen egy jelentős eseményről kaphattak részletes tájékoztatást, és láthatták is az új festőüzemet.
A Jászság beleerősített
2010. december 8. 17:02
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei APEH és a Kereskedelmi és Iparkamara évente elemzi a megyei gazdasági szereplők teljesítményét. A TOP 50 kiadvány – a 2009-es év adataiból – elemzései elkészültek, és most is sok érdekességet mutatnak. A legfőbb talán az, hogy a megye legerősebb gazdasági térsége a Jászság, Szolnok a második helyre „csúszott”.
|
A jó kenyeret kézzel formázzák
2011. február 18. 13:45
Tulajdonképpen az is lehetne e riport címe, hogy csináld magad. Mert az az igazán finom, az a tökéletes, amit magunk csinálunk. Sebestyén László jászberényi pékmester is így van ezzel. Ő, megbízható és felkészült munkatársakat szeretne a boltjaiba és a pékségébe, azonban lámpással keresve is alig talál. Ezért gondolta, hogy akkor maga képezi ki a szakmunkásait.
Tanulni egy életen át kell
2011. február 10. 18:27
A szakmai képzés felnőtt korban is fontos. Egy-egy cég versenyképességét is javítja a jól képzett munkaerő.
A Hangya Szövetkezet új korszaka
2011. február 6. 14:40
Szinte minden évben megírja olvasói levelében Szűcs Kálmán, hogy a mezőgazdasági termelőknek kellene egy szövetkezet, mert a multik kizsákmányolják őket, s alig fizetnek valamit a portékájukért. Legutóbbi levele után jött be szerkesztőségünkbe Nyitó Tibor azzal a hírrel, hogy van Magyarországon, sőt már a Jászságban is alakul újra Hangya Szövetkezet, a termelők is csatlakozhatnak.
Új fejezet a szakképzésben
2010. október 8. 10:55
Szeptember 30-án, csütörtökön ünnepélyes keretek között avatták fel Jászberényben a Terplán Zénó Műszaki, Kereskedelmi Szakképző Iskola új szakképzési bázisát. A több százmilliós – kétféle EU-s pályázattal támogatott - beruházás valósult meg ezzel.
|