Megvalósulhat a II. világháborús emlékmű
2006. február 24. 6:31
Az elmúlt
napokban Schwartz Béla polgármester, Vincze Antalné, Gáspár Jánosné, Simaházi
Zsuzsanna, Lóránd Péter és Heffler László részvételével egyeztető megbeszélést
tartott a több éve kezdeményezett II. Világháborús emlékmű megvalósításáról.
Vörösmarty Ünnepi Kavalkád
2005. december 29. 8:18
Ez az év a
Vörösmarty Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskolában az iskola 30.
születésnapja és a névadó Vörösmarty Mihály 205 évvel ezelőtti születésnapja
jegyében zajlott.
Hintón járó elöljárók
2005. szeptember 20. 7:04
A domboldalakon virító szőlőskertek helyett most már csak egy-egy lugast lehet látni. A régmúlt idők hangulatát, a szüreti felvonulást és mulatságot azonban újjáélesztette a Bódéi Nyugdíjas Klub, amely immár másodszor szervezett ilyen rendezvényt.
A Magyar Fotográfia Napja
2005. augusztus 27. 12:42
Két éve rendezték meg először - a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Szövetsége kezdeményezésére, több fotós szervezet csatlakozása után - augusztus 29-én a Magyar Fotográfia Napját.
Szép műalkotások születtek
2005. július 28. 5:12
A múlt héten kilencedik éve rendezte meg hagyományos alkotótáborát Magyarpolányban az általános iskola épületében az Ajkai Képzőművészeti Egyesület.
|
Áll a farsang, áll a bál
2006. február 11. 16:29
"Ballag már sok farsangos diák, / Velük vannak a nyugdíjas
mamák. / Itt vannak a jó papák is, / Vidám kedvű cimborák is, / Tovább, tovább,
tovább, tovább, / Fel hát farsangra cimborák." Bábics Gábor harmonikán kísérte az alkalomra írt indulóját, s énekelve, dudákat fújva, kereplőket tekerve vonult a vidám farsangi menet Ajka utcáin. Megkezdődött a farsang, a bálok és a mulatságok időszaka.
Civil kavalkád
2005. október 14. 5:18
Immár negyedik alkalommal rendezték meg városunkban a civil szervezetek fesztiválját. Változatos programokkal, ünnepélyes megnyitóval, érdekes kirakodóvásárral, és külföldről jött küldöttséggel várta a kicsiket és a nagyokat egyaránt a két napos rendezvénysorozaton az Ajka és Térsége Civil Szervezetek Szövetsége.
Fesztiválra és választásra készülnek
2005. szeptember 13. 12:53
A civil szervezetek vezetői kaptak meghívást az Ajka és Térsége Civil Szervezetek Szövetségének rendkívüli közgyűlésére. Péntek Vendelnek, a szövetség elnökének nem kellett nagyon győzködnie a meghívottakat a megjelenésre, megtette ezt helyette az a két napirendi pont, amiről az összejövetel szólt.
Emlékpark az olimpiai bajnoknak
2005. augusztus 1. 9:59
Az egykori városi strand megnyitásának hetvenedik évfordulóján emlékparkot avattak július 23-án az 1936-os berlini nyári olimpia úszóbajnoka, Csik Ferenc tiszteletére. Az olimpikon, együtt a szinte teljes úszóválogatottal, anno itt készült fel a versenyekre.
Botrányos lakógyűlés, megdöbbent lakók
2005. július 14. 16:46
A Bercsényi utca 2-es, 4-es, 6-os számú ház lakói a múlt szerdán lakógyűlésre jöttek össze, miután előzőleg jelezték Kappel Árpád közös képviselőnek, hogy az utcai platánfákkal valamit kezdeni kellene, mert beárnyékolják a lakásokat, amelyek ezáltal sötétek, hidegek, vizesek; a hatalmas gyökerek a pincékben feltörik az aljzatot, a víz feljön, beázik a pince. Évente háromszor csatornát kell takarítani, a szennyvízcsatornákat szétnyomja a gyökér.
|