Drámaian fogy az energia – változások előtt állunk
2007. november 10. 21:10
Az emberiség pazarolja az energiát, túlfogyaszt, és ha így folytatjuk, akkor ennek katasztrofális következményei lesznek - mondta el az InfoRádiónak Dennis Meadows, az Egysült Államok Politikai és Társtudományi Intézetének professzora. Dennis Meadows hangsúlyozta, az emberiség képes lenne ezeken a szokásain változtatni.
Május 9.
2006. május 2. 9:51
Közeledik május 9-e, a Schumann-nyilatkozat évfordulója, Európa "születésnapja". Ebből az alkalomból megjelent a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Karának gondozásában „Az Európai Integráció Klasszikusainak Könyvtára” elnevezésű könyvsorozat legelső kötete, Jean Monnet Emlékiratok című munkája.
|
Mit jósolnak a guruk?
2007. július 17. 9:05
Rá sem fogunk ismerni a Balatonra hét év múlva, ígéri Suchman Tamás, a Balaton-fejlesztési Tanács elnöke, és ezt osztja az SCD Holding is.
|
|
|
|