Rendhagyó emlékezés
2005. augusztus 17. 13:35
Az egyórás műsor József Attilára emlékezett "Furcsa fohász a sínek között"címmel a július végi esti kánikulában, (júliusban kétszer és augusztus első felében szintén kétszer) a költő halálának pontos helyszínén, Balatonszárszón. Furcsa, megdöbbentő, szívet rengető és szívet melengető előadás.
Anna-bál - tavalyi jegyárakon
2005. július 22. 12:55
A korábbi évek színvonalát biztosítva, ám tavalyi jegyárakon lehet bejutni a 180. Anna-bálra, melyről lapzártánk előtt tartott sajtótájékoztatót a szervező önkormányzat.Bóka István, Balatonfüred polgármestere elmondta, hogy idén is a tradicionális értékeket tartják szem előtt.
|
Mozgalmas hónapok - felelős döntések
2005. augusztus 12. 13:17
Kuti Csaba színházról, cég eladásról, együttműködésről Nem mindennapi hónapokat hagyott maga után a Veszprém Megyei Önkormányzat. Olyan döntéseket hozott ugyanis, amelyek a közeli, de még inkább a távoli jövőt érintően meghatározóak Ezekről érdeklődtünk a Közgyűlés elnökétől, Kuti Csabától.
Élbolyban
2005. május 24. 14:18
Akár elégedettek is lehetnénk, jegyezte meg egy eszmecserén a közelmúltban, Agócs István, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke. Egy angol kutatóintézet nemrégiben közzétett tanulmánya szerint ugyanis az Unióhoz újonnan csatlakozott országok 223 régióját összehasonlítva a negyedik helyen áll a Közép-Dunántúl.
|
|
|
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|