Újévköszöntő polgármesteri fogadás
2006. január 13. 16:23
Immár
harmadszor adott újévköszöntő fogadást a Kaszinóban Ajka polgármestere. A
résztvevők között ott volt a város közéletének, sport- és kulturális életének
számos meghatározó egyénisége.
Csodapalotára várva
2005. december 9. 6:53
Ha Ajka térképén kis zászlók jelölnék a helyet, ahova könyvtárat képzeltünk, bizony egy kisebb zászlóerdő kerekedne ki – ezzel a hasonlattal jellemezte helyzetüket Utassy Istvánné, a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ igazgatója azon az ünnepségen, amit a kibővített könyvtár avatása alkalmából tartottak az intézmény emeleti folyosóján.
Büdi van, avagy a hóhér(ok) akasztása
2005. október 18. 17:10
Kockázatos, amikor egy újság saját magát hívja meg fórumozni. Vagy eljön az Olvasó és "jól megmongya az őszintét", vagy csak úgy tesz. Az Ajkai Szó rutinos szerkesztője vállalta a kockázatot. Segítségül alig hívott maga mellé néhány újságírót…
Találékony Kis Öcsi
2005. augusztus 2. 18:08
Idén először Öcs nem tagja a Művészetek Völgyének. A Kapolcs, Vigándpetend, Taliándörögd, Monostorapáti, Pula ötösön kívül próbál boldogulni a település, meghirdetve a Kis Öcsi Fesztivált. Ugyanabban az időben, ugyanolyan jellegű műsorokat kínálva tíz napon keresztül.
Az Ajkai Napok
2005. június 3. 6:47
Tíz nap, amely nem rengette meg a világot. No persze, nem is volt ekkora célja. De vajon Ajkát "megrengette" ez a tíz napfényes májusi nap?
|
Az Ajkai Szó kilépett a virtuális térből
2006. január 13. 11:30
A vár ereje nem a
falakban, hanem a védők lelkében vagyon - idézte a halhatatlan egri várkapitány
szavait Láng György Géza, az Ajkai Szó felelős szerkesztője azon a kis
ünnepségen, amelyet szerkesztőségavató címén tartottak karácsony előtt a
Városháza első emeleti 104-es helyiségében. Ez a szoba azóta lapunk
szerkesztősége.
Áll már a vásár
2005. december 9. 6:43
Az adventről, a szeretetről, a békességről van itt szó, arról, hogy ezek a kis házak a kínálatukkal, a járókelők az egyéniségükkel, a nyugalmukkal árasszák a békét és a szeretetet – mondta beszédében Schwartz Béla polgármester, az idei karácsonyi vásár megnyitóján.
Megőriz és összeköt
2005. szeptember 4. 13:45
Portugál, skót, romániai vendégek részvételével hetedik alkalommal rendezte meg nemzetközi néptáncfesztiválját augusztus 18-19-én a Szindbád Kulturális és Szolgáltató Kht. és a házigazda Cserregő Néptáncegyüttes.
Buli reggeltől-estig, korhatár felett
2005. június 3. 7:05
Ahogy Ajkán a nyugdíjasok programot találnak maguknak, ahogy értelmet adnak az életnek, az nemcsak egyszerűen öröm nekünk, hanem példa lehet nagyon sok mindenre. Politikusként annyit tudok mondani: nekünk is példa az, hogy ha nem hagyjuk el magunkat, eredményeket érhetünk el – így köszöntötte a Kaszinó udvarán Mádai Péter alpolgármester a Városi Nyugdíjasnap alkalmából összegyűlteket.
|