Új vezetője van a Paksi Atomerőműnek
2010. szeptember 13. 18:49
Hamvas István korábbi műszaki vezérigazgató-helyettest nevezték ki a Paksi Atomerőmű (PA) Zrt. vezérigazgatójává a főtulajdonos Magyar Villamos Művek Zrt.
Széchenyi terv és a közelgő második akcióterv
2010. szeptember 8. 7:07
A Magyar Szociális Fórum (MSZF) a nemzetgazdaság talpra állítására irányuló ígéretes lépésnek tartja az Új Széchenyi Tervet, támogatja a benne megjelölt központi célt, a foglalkoztatás növelését, és elvárja a kormánytól a cél mielőbbi teljesítését – áll abban a közös állásfoglalásban, amelyet pénteken küldtek el Orbán Viktor miniszterelnöknek a Szociális Kerekasztal augusztus végi tanácskozásán elhangzottak összesítése alapján.A társadalmi szervezetek, szakszervezetek, szakértők és politikai szervezetek alkotta civil mozgalom álláspontja szerint halaszthatatlanul hozzá kell fogni több százezer munkahely megteremtéséhez, hogy mielőbb érzékelhetően enyhülhessen három-három és fél millió ember mindennapos megélhetési gondja.
Dr. Cseh Sándor lovagkeresztet vehetett át munkásságáért
2010. március 30. 10:10
A nemzeti ünnep alkalmából Solyóm László köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemren d lovagkeresztje kitüntetést adományozta Dr. Cseh Sándornak, a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar dékánjának.
Egyetem a lakosság felé fordulva
2009. november 5. 6:51
Az elmúlt évekhez hasonlóan az Apáczai Kar egyes szakjai mutatkoznak be egy-egy keddi napon 2009 novemberében és decemberében. Kötetlen beszélgetés során lehet információkat kapni, kérdezni az oktatóktól, hallgatóktól egyaránt.
Kilátások a bevételek csökkenésével a jövő évre
2009. szeptember 16. 9:05
Jövőre is nehéz, takarékos évre kell számítani, hiszen az államháztartás bevételi oldala várhatóan ekkor éri el a válság alatti mélypontját - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök a Gazdasági és Szociális Tanács (GSZT) pénteki plenáris ülésén a Parlamentben. Bajnai Gordon hangsúlyozta: a bevételkiesés mértéke indokolttá teszi az 1.
|
Sukoró körül még nem letisztult a beruházások körképe
2010. szeptember 13. 18:43
Utasítást adott a King's City kaszinóváros kiemelt beruházási státuszának visszavonására a gazdasági miniszter. Matolcsy György ezt Schiffer András LMP-frakcióvezető interpellációjára adott válaszában közölte hétfőn a parlamentben.
Új törvényesebb irány az önkormányzatok háza táján
2010. július 14. 9:35
A közigazgatási hivatalok szerepe lényeges, tudják ezt a civilek és kormányok szakemberei egyaránt. Eltérő országos tapasztalat mellett Győrben a "közighivatal" jó példát adott müködésével.
Együtt a kórházért Keszthelyen
2009. november 5. 7:04
A keszthelyi kórházat segíti, aki támogatói jegyet vásárol a Festetics György Zeneiskola által szervezett jótékonysági hangversenyre.November 6-án pénteken 17.
Szűkebb nadrágszíj a polgármesterek részére - 85Mrd
2009. szeptember 16. 8:54
Jövőre nettó 85 milliárd forintos forrást vonnak ki az önkormányzatoktól - közölte az önkormányzati miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón. Varga Zoltán elmondta: jövőre is lesz gázártámogatás, de az ehhez szükséges 20 milliárd forint a tárcától átkerült szociális minisztérium büdzséjéhez.
|
|
|
|