Süsü a színházban
2011. február 18. 13:37
Éljen Süsü!, Éljen Süsü, kiabálták ütemesen a gyerekek Jászberényben a Malom Film-Színházban. Persze tapsoltak is, hiszen egyórányi, szinte pisszenés nélkül töltött idő után mindenkit felszabadult örömmel töltött el, hogy Süsü sorsa jóra fordult.
Ha én katona lehetnék!
2010. december 21. 14:54
Október vége felé Jászberény három középiskolájában az igazgatók felvetettek a diákoknak egy érdekes programot. A Magyar Honvédség egy előadássorozat keretében mutatta be a magyar katonák életét. Bármely végzős diák, aki érdeklődik a hadsereg iránt jelentkezhetett, fiúk és lányok is szép számmal képviseltették magukat.
Karácsonyi készülődés
2010. december 17. 14:17
Dr. Besenyi Orsolya fűl-orr-gégész szakorvos, három gyermek édesanyja. Jászberényben él és dolgozik, családja, felmenői is a város régi polgárai.
Az oktatásban új korszaknak kell kezdődnie
2010. július 28. 14:24
A várospolitikában vannak kulcskérdések. Ilyen az oktatás területe is, hiszen az önkormányzat erre a területre jelentős összeget költ. Lehet-e másként ezt a területet finanszírozni, s tartalmában is lehet-e más utat kijelölni. Ezt kérdeztük Magyar Leventétől, az Egy Jobb Jászberényért Egyesület által támogatott polgármester-jelölttől.
|
Elment Vali nővér
2011. február 18. 13:33
Nyolcvanhárom földi év után Bodnár Valéria szerzetesnővér megtért Teremtőjéhez. Egerben született 1928-ban, itt járt iskolába, tanítói oklevelet szerzett 1947-ben.
A szülők a városháza előtt tiltakoztak
2010. december 17. 14:25
Pénteken kora délután a jászberényi városháza kapuja előtt sokan álldogáltak, beszélgettek. Szülők és gyerekek, tanárok és egyszerű szimpatizánsok is nézelődtek, érdeklődtek. A napokban ismertté vált, hogy a jászberényi városvezetés a megye fenntartásába akarja átadni az Eltérő Tantervű Tagozatot, ahol 168 sérült, hátrányos helyzetű, megkülönböztetett oktatást-nevelést igénylő gyermek tanul. A hír hallatán a felháborodott szülők összefogtak, petíciót fogalmaztak és demonstrációt szerveztek.
Veszélyben a sérült gyermekek oktatása
2010. december 8. 17:21
Nyílt levél dr. Szabó Tamás polgármester úr és Jászberény Város Képviselő-testületének tagjai részére
A spórolást a sérült gyerekekkel kezdik?
Indiánok a családi napköziben
2010. szeptember 16. 20:24
Nagy volt a zsivaj, az izgalom szombaton délelőtt a Fejlesztő Kuckó Családi Napköziben. A gyerekek indián fejdíszeket készítettek, meg tomahawkot is, majd az apacsok és a dakoták küzdöttek meg egymással. A furcsa csak az volt, hogy mindketten győztek. Az öreg indián törzsfőnök pedig békésen figyelte mindezt, s talán egyet sajnál csak, a finom szülinapi tortából ő nem kapott. Nehéz lett volna ugyanis egy nagy kartondoboz oldalára rajzolt indiánt tortával etetni!
Gyermeknapi kavalkád
2010. június 8. 18:36
A gyermeknapot Jászberényben a múlt hétvégén rendezték, s ekkor a jó idő is rendelkezésre állt. A Bercsényi úti iskola udvara és a sportcsarnok sok látogatót fogadott. A IV. Makettinfo Kupa már oly méretűvé szélesedett, hogy a sportcsarnokot is belakták a kiállított makettek százaival. Kiss Gábor szervező elmondta, hogy az ország 43 településéből jöttek makett készítők, a versenyre nevezők. Szerbiából és Lengyelországból is érkeztek kiállítók.
|
|
|
|