Közmeghallgatás Balatonberényben
2007. február 21. 21:43
Közmeghallgatáson ismertetik meg az idei költségvetésre vonatkozó elképzeléseiket a balatonberényi képviselők. A testület január végi ülésén fogadta el az idei első félév munkatervét, a többi között meghatározták a köztisztviselők teljesítmény követelményeit, valamint megállapították az önkormányzat által fenntartott intézményekben fizetendő térítési díjakat.
Egyezség Marcaliban
2006. október 29. 9:29
Sütő László szocialista polgármester mellett a Fidesz színeiben politizáló Fábos Tibor lett Marcali alpolgármestere. A testületben kilenc jobboldali és a polgármesterrel együtt ugyanennyi baloldali képviselő kapott helyet.
|
Támogatják az idősek étkeztetését
2007. február 4. 15:49
A többi között az önkormányzat által fenntartott intézmények támogatásáról döntött a héten a képviselő testület Balatonberényben. Mostantól ebédeként 50 forinttal támogatják a Balatonberényi Idősek klubjában étkező időseket, akik a balatonkeresztúri Alapgondozási Központon keresztül igénybe veszik a szolgáltatást – mondta a Nyugat-Balatoni Médiának Horváth Péter alpolgármester.
Letették az esküt a képviselők
2006. október 11. 13:22
Hivatalosan is megalakult Keszthely új képviselőtestülete. A város polgármestere, és a megbízott önkormányzati képviselők a Helikon Kastélyban tartott ünnepi ülésen tették le az esküt.
|
|
|
|