Húsz éve történt a Hűtőgépgyár privatizációja
2011. március 18. 17:23
Történelmi nap közeledik, március 19-én immár húsz éve, hogy a Lehel Hűtőgépgyár a svéd Electrolux tulajdonába került. Az elmúlt két évtized bizonyította, hogy pozitív volt ez a lépés, a Jászság gazdasága óriásit fejlődött, ami egyben megélhetést is jelent – a beszállító cégeket is ideszámítva - sok ezer embernek.
Gazdasági tanácsokkal segítenek
2011. január 30. 17:01
A tavalyi helyhatósági választások során különböző nagy vállalkozások vezetői, tulajdonosai is támogatták a győztes Fidesz csapatát Jászberényben. Még az ősszel meg is alakult a Jászberényi Gazdasági Tanács (JGT) azzal a céllal, hogy szakmai véleményekkel, tanácsaikkal segítsék a mindenkori politikai döntéshozók munkáját, és ezzel város gazdasági-társadalmi fejlődését is.
Megbízható barátunkat veszítettük el
2010. december 17. 14:30
Ehhez hasonló címmel jelent meg a napokban Németországban a vechtai helyi újság, mely beszámolt Bernd Kühling temetéséről. A Jászberény és Vechta közötti testvérvárosi kapcsolat hivatalos elindítója, Jászberény nagy barátja volt Kühling úr, aki 84 éves korában december 4-én halt meg. T
Demokráciát így is lehet játszani
2010. december 8. 17:15
Kedden délelőtt sajtótájékoztatót tartott Magyar Levente önkormányzati képviselő, aki az Egy Jobb Jászberényért Egyesület színeiben szerzett mandátumot, és így a kisebbséghez tartozónak számít. A sajtó tájékoztatását azért tartotta fontosnak, mert Jászberény jövőjét jelentősen befolyásoló döntések fognak a napokban megszületni. Ezekről a kérdésekről és az EJJE álláspontjáról volt szó.
Civilek nélkül nem lehet várospolitika
2010. szeptember 14. 17:56
A civilek nélkül nem lehet várospolitika
Az Egy Jobb Jászberényért Egyesület kedden délelőtt sajtótájékoztatót tartott. Szántai Tibor képviselőjelölt – és jelenlegi egészségügyi és sportbizottsági elnök – köszöntötte a megjelenteket. A fő téma az egészségügy, a kórház helyzete volt, s ezzel kapcsolatban röviden vázolta, hogyan történt az önkormányzati intézmény két gazdasági társasággá való átszervezése, és ennek milyen következményei lettek.
|
Nem látszik az olcsóbb működés
2011. január 30. 17:23
Jászberényben kedden délelőtt Magyar Levente önkormányzati képviselő is sajtótájékoztatót tartott az Egy Jobb Jászberényért Egyesület (EJJE) új irodájában, a Határ u. 18. alatt. A 2011-es költségvetés volt a fő téma, de a választás óta eltelt időszakról is hallhattunk értékelést.
A szülők a városháza előtt tiltakoztak
2010. december 17. 14:25
Pénteken kora délután a jászberényi városháza kapuja előtt sokan álldogáltak, beszélgettek. Szülők és gyerekek, tanárok és egyszerű szimpatizánsok is nézelődtek, érdeklődtek. A napokban ismertté vált, hogy a jászberényi városvezetés a megye fenntartásába akarja átadni az Eltérő Tantervű Tagozatot, ahol 168 sérült, hátrányos helyzetű, megkülönböztetett oktatást-nevelést igénylő gyermek tanul. A hír hallatán a felháborodott szülők összefogtak, petíciót fogalmaztak és demonstrációt szerveztek.
A jászberényi küzdelem részletei
2010. október 1. 18:18
Nagy jövés-menés volt a szocialisták háza táján Jászberényben. Dr. Gedei József (MSZP) polgármesterhez és jelölthöz Donáth László evangélikus lelkészjött látogatóba. Ők ketten elsétáltak a Hatvani úti szociális otthonba. Majd Balogh Béla is tartott sajtótájékoztatót.
Egy jobb Jászberényt akarnak
2010. szeptember 9. 20:19
Az Egy Jobb Jászberényért Egyesület (EJJE) péntek délután tartotta első lakossági fórumát a Déryné Művelődési Központban. Az egyesület és képviselő-jelöltjeinek bemutatkozása után szimpatizánsok és érdeklődők is tehettek fel kérdéseket dr. Magyar Levente polgármesterjelöltnek és az egyéni körzetek jelöltjeinek.
|
|
|
|