Trianon emléktábla avatás Pusztaszabolcson.
2006. június 6. 20:01
2006. június 04-én Pusztaszabolcson az első világháborús emlékműnél Trianon emléktáblát avattak.
Az avatáson megjelentek a település, a civilszervezetek vezetői, dr. Salamon Konrád főiskolai tanár, aki előadást tartott, valamint a község lakói.
A rendezvény kezdetén a Himnusz után Erdélyi Szilvia 8.a osztályos tanuló
Wass Albert: Gyertyaláng című verséből adott elő egy részletet.
Majd Ádám László mondott bevezető beszédet.
Közmeghallgatás Pusztaszabolcson 1.
2006. február 5. 17:03
2006 február 03- án Pusztaszabolcs Nagyközségi Önkormányzat rendkívüli közgyűlést és közmeghallgatást tartott a Petőfi teremben,Czompó István polgármester úron, és a képviselő testület tagjain kívül, megjelent a közgyűlésen Ecsődi László országgyűlési képviselő úr is. Czompó István polgármester köszöntötte a megjelenteket és ismertette a napirendi pontokat.
A Gazdasági és Szociális Tanács civil oldala találkozott a Miniszterelnökkel
2006. január 17. 17:11
Mai megbeszélésükön a részvételi demokrácia és az állami-civil együttműködés fejlesztését szolgáló intézkedéseket kértek Gyurcsány Ferenctől a GSZT-ben dolgozó civil szakemberek. A partnerség és a jó kormányzás elvének megvalósításához a civil szervezetek többek között a Kormány civil stratégiájának kialakítását, megfelelő jogszabályi környezet biztosítását, az NCA források maradéktalanul hozzáférhetővé tételét várják a kormányfőtől.
Ember vagy Gyurcsány?
2005. december 16. 22:29
Többek között ezzel a felirattal, tüntettek az egyházi iskolák pedagógusai az általuk kevésnek talált állami támogatás mértéke ellen. Ez eddig rendben is volna, ha úgy érzik nincs más lehetőségük, ám tegyék, de a tábla nagyon nem illik egy ilyen, sőt más tüntetésre sem.
|
FIDESZES lakossági fórum Puszatszabolcson
2006. március 26. 14:10
2005 március 24-én 18 órai kezdettel tartotta lakossági fórumát Pusztaszabolcson a Fidesz Dr. Őry Csaba európai parlamenti képviselő és Rédli László a Fejér megyei 4 számú választókerület országgyűlési képviselőjelölt részvételével.
A lakossági fórumon mintegy 50-60 túlnyomórészt pusztaszabolcsi lakos jelent meg.
Kistérségi gondolatok 4. avagy a kistérségi uszoda építés háttere.
2006. január 25. 14:09
Czompó István polgármester Úrral folytatott beszélgetésem következő részében, a kistérségi uszodáról beszélgettünk, mely sokak szerint túlzottan igénybe veszi a település költségvetését és felvetődött az is miért nem Pusztaszabolcson lesz a beruházás. Talán a leírtak alapján, valamelyest tisztább lesz a kép mindenki számára, a történtekkel kapcsolatban.
Kistérségi gondolatok 2.
2005. december 19. 16:29
A „Kistérségi gondolatok 1” bevezetőjeként általam közölt cikkre, kaptam néhány kritikát, illetve visszajelzést, mely annak tartalmára illetve állításaira vonatkozik. Nos meghallgatva a felvetett észrevételeket el kell, ismerjem néhány dolgot pontosítanom kell, mert szándékaimtól eltérően félreérthető lett a cikk egyes elemeinek az értelmezése, illetve olyan látszatot kelt mintha itt végkövetkeztetésre jutottam volna egyes esetekben.
|
|
|
|