Fogyatékosokat gondoznak egy éve
2010. június 12. 13:21
Egyéves születésnapját ünnepelte szombaton a Nefrit Fogyatékkal Élők Nappali Intézménye Jászberényben. Az induláskor még csupasz falak az eltelt egy év alatt megteltek színes rajzokkal, papírfigurákkal, lufikkal és szalagokkal. A családi programok során őszinte szeretettel láttak vendégül mindenkit gondozók és gondozottak egyaránt.
Országzászlók újra létesülnek
2010. június 2. 17:24
Hazánkban az 1920-as, trianoni országcsonkítás emléke mélyen él a szívekben. Az 1930-as évek során Nagymagyarország visszaállításának igénye állt a politika, de a hétköznapok középpontjában is. Az iskolákban gyerekek énekelték a Nem, nem soha kezdetű dalt, ismert volt a mondóka: Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország. A Revíziós Liga országos szervezetként igyekezett a Osztrák-Magyar Monarchia régi határai visszaállításának igényét állandóan napirenden tartani.
Új tavasz új reményekkel
2010. március 18. 14:30
Az idei március tizenötödikei ünnepnap napsütéssel köszöntött ránk. A szél ugyan fújt, olykor erősen is, de csak azt jelezve, hogy új szelek fújnak immár, tavaszt hozóak, melyek a kikeletet, a megújulást szolgálják.
A tánc szeretete és alázata vezérli
2010. február 1. 14:48
A Magyar Kultúra Napjának január 22-i ünnepén az egyik legrangosabb
kitüntetést Budapesten a Szépművészeti Múzeumban rendezett ünnepségen Szűcs
Gábor, a Jászság Népi Együttes művészeti vezetője kapta meg. Ő az Oktatási és
Kulturális Minisztérium által adományozott Csokonai Vitéz Mihály alkotói díjban
részesült.
Kultúra napi jutalmak, kitüntetések
2010. január 24. 16:20
Hazánkban 1989 óta ünnepnap január 22-e, a kultúra és a kulturális területen dolgozók ünnepe ez a nap. Jászberény önkormányzata kulturális bizottsága minden évben megrendezi az ünnepséget. Így volt ez múlt hét pénteken is. A Déryné Művelődési Központ nagytermébe gyülekeztek az ünnepeltek.
|
Fogyatékosok nappali otthona
2010. június 8. 18:26
Egyéves születésnapját ünnepelte szombaton a Nefrit Fogyatékkal Élők Nappali Intézménye Jászberényben. Az induláskor még csupasz falak az eltelt egy év alatt megteltek színes rajzokkal, papírfigurákkal, lufikkal és szalagokkal. A családi programok során őszinte szeretettel láttak vendégül mindenkit gondozók és gondozottak egyaránt.
Egy kórus ötven éve 1960-2010
2010. május 21. 15:06
Ötven éve pártutasításra és tanácsi irányítása mellett egy munkásénekkar alakult Jászberényben. A kórus kerek évfordulóját Déryné Vegyes Karként ünnepelte.
Olimpiai sportolóink magyarok között, Vancouverben
2010. február 24. 13:17
Nagy örömmel fogadták a Vancouverben lé magyar közösség tagjai a téli olimpián szereplő sportolóinkat. A helyi közösség egyik vezetője, Szigeti Miklós küldött tudósítást erről.
Jég-Krém Jászberényben
2010. január 27. 9:40
Jég Krém – a legjobbak a jégen címmel családi korcsolyanapot és jégshow-t rendez január 30-án, szombaton Jászberényben az OTP a SZIE AB műjégpályáján. Minden érdeklődőt várnak a szervezők, belépődíj nincs!
A múzeumigazgató Galériát álmodik
2010. január 20. 12:39
A Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria sok szép tervet álmodott meg a 2010-es esztendőre. Azt, hogy ezek közül mit sikerül majd megvalósítani, még nem tudni. Főként azért, mert az anyagiak ismeretében lehet ezeket véglegessé tenni. A város költségvetése pedig február végére készül el, akkor lehet fillérre pontosan tudni, hogy mennyi jut a kis múzeum működtetésére ebben az évben.
|
|
|
|