Nagyműveltségű szélkakas politikus volt
2011. június 3. 17:18
A Városi Könyvtár és Információs Központ nem feledett egy jubileumot, s meghívta Tőkéczki László történész professzort, az ELTE docensét egy előadásra. A nem feledett évforduló pedig az, hogy Apponyi Albert (1846-1933) 130 évvel ezelőtt, 1881-ben lett először Jászberény országgyűlési képviselője, majd a magyar parlamentarizmus történetében egyedülálló módon 52 éven át maradt is.
Új kötet a Jászságról
2011. május 20. 17:27
A Jász Múzeumban csütörtökön délután ismét könyvbemutatóra gyűltek össze az érdeklődők. A Jász Múzeumért Alapítvány gondozásában megjelent kiadvány egyedülálló, hiszen a Jászságról olyan összefoglaló tanulmánykötet készült, amilyen legutóbb 1942-ben.
Segítséget kérnek a rákbetegek
2011. május 18. 15:41
A Rákbetegek Országos Szövetsége (ROSZ) 2011-ben igen nehéz anyagi helyzetbe került. A korábbi állami támogatást már nem kapja, a finanszírozását teljesen át kell alakítani új előírások szerint, hogy fennmaradhasson.
Jászberényi kanosszajárás a sérült gyermekekkel
2011. május 16. 17:36
Tavaly karácsony előtt ország-világ megtudta, hogy a jászberényi önkormányzat – kiadásai csökkentése érdekében - meg akar válni az Eltérő Tantervű Tagozattól, ahol 169 fogyatékkal élő, sérült gyermek oktatása, nevelése, gondozása történik igen magas színvonalon. Az önkormányzat szándéka kétségbe ejtette a szülőket, demonstrációt szerveztek, segítséget kértek szakmai szervezetektől, hogy gyermekeik iskolája megmaradjon. Ők is elmentek a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzathoz, mely átvenné az iskolát, de ennek mélyebb részleteiről azóta se tudnak semmit.
Egymást segítő önkormányzatok a Jászságban
2011. május 8. 14:09
A jászok összefogásának számos megnyilvánulása volt a történelemben. Korunkban létezik a huszadik évéhez közelítő Jász Önkormányzatok Szövetsége, mely 18 jászsági önkormányzatot tömörít.
|
Jászkisér a kitelepítettekre emlékezik
2011. május 20. 17:33
A budapesti osztályellenség kitelepítése 1951 május-júniusban történt, több mint 12 ezer embert költözettek vidékre, kis falvakba, távoli helyekre, mintegy büntetésképpen. Jász-Nagykun-Szolnok megye falvaiba 995 budapesti családot telepítettek ki.
Segítséget kérnek a rákbetegek
2011. május 18. 15:42
A Rákbetegek Országos Szövetsége (ROSZ) 2011-ben igen nehéz anyagi helyzetbe került. A korábbi állami támogatást már nem kapja, a finanszírozását teljesen át kell alakítani új előírások szerint, hogy fennmaradhasson.
Már termel a biogázüzem
2011. május 16. 17:42
Jászapátin már a próbaüzem zajlik a biogázüzemben, melyet a Jászapáti 2000 Zrt. valósított meg. Az állattenyésztési melléktermékek hasznosításával áramot állítanak elő az uniós támogatással felépített üzemben. A biogázüzemben három 1500 köbméteres acéltartályt és négy 5000 köbméteres végtározót építettek meg.
Bababörze
2011. május 12. 16:36
Az ötödik Gyermekvilág – Bababörzét rendezte a DMK Ifjúsági Ház szombaton. Úgy látszik kellett az idő ennek a programnak a beéréshez, mert soha ennyi résztvevő és soha ennyi látogató nem érkezett a rendezvényre, mint most. Kisgyermekes szülők találkozója is volt ez egyben, de szinte egy elő-gyereknap is, hisz sokan jót játszottak a nagyteremben.
Ne hagyd magad!
2011. május 5. 12:23
Amikor a szelvény harmadik egységén is lekapartam a felületet, és megláttam a két szám - két betű kombinációját, egy pillanatra a boldogság, az öröm járta át a szívemet. Nyertem!
|
|
|
|