Az Európai Bírósághoz fordult a külügy a megakadályozott Sólyom-látogatás miatt
2010. július 6. 21:51
Megindította az eljárást Szlovákia ellen az Európai Bíróság előtt a Külügyminisztérium kedden, amiért a szomszédos ország a személyek szabad mozgásáról szóló irányelvre hivatkozással 2009. augusztus 21-én megtagadta Sólyom László köztársasági elnök belépését a területére - közölte a tárca szóvivői irodája.
Strasbourg szerint az egyneműek házassága nem egyetemes jog
2010. június 28. 10:53
Az európai országok nem kötelesek engedélyezni az egyneműek házasságát- döntött pénteken az Emberi Jogok Európai BíróságaMelegjogvédő csoportok mégis részleges győzelemként értékelték a döntést, mert a bíróság elismerte: egyre nagyobb az egyetértés abban, hogy az egyneműek kapcsolatát törvényileg kell elismerni.A strasbourgi székhelyű testület hét bírája egyhangúlag döntött úgy, hogy két osztrák férfi, akiktől megtagadták a házasságkötés lehetőségét, kettőjük kapcsolatának legalizálását illetően nem hivatkozhat az európai emberi jogi egyezmény által biztosított, őket minden körülmények között megillető házasságkötési jogra.
Emberi jogok górcső alatt
2010. május 30. 13:26
Nehezen számszerűsíthető, milyen konkrét eredményekhez vezettek az EU emberi jogi fellépései a nem uniós országokban – többek között ezt róják fel a szakbizottsági képviselők a Tanácsnak, amely a hét elején tette közzé legutóbbi, az EU világszerte végzett emberi jogi tevékenységéről készített éves jelentését. A lisszaboni szerződéssel azonban az emberi jogok az uniós külpolitika egyik meghatározó pillérévé válhatnak vélik a képviselők.
|
„A fogyasztóknak joguk van tudni, mit vásárolnak”
2010. június 28. 11:30
A múlt héten az EP új szabályozást fogadott el az élelmiszerek címkézésére: kötelező lesz jól olvashatóan feltüntetni az energia-, zsír-, cukor- és sótartalmat.A képviselők elutasították azonban a javaslatot, hogy egy a közlekedési lámpákéhoz hasonló színrendszerrel is illusztrálják a legfontosabb adatokat, ahol a piros szín a túl magas zsír- vagy cukortartalmú ételeket jelezné.
Fazekas Sándor az EU környezetvédelmi minisztereinek tanácskozásán
2010. június 10. 21:45
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter csütörtök délután kétnapos látogatásra Luxemburgba utazott, ahol pénteken részt vesz a Környezetvédelmi Tanács ülésén, itt beiktatása óta először találkozik az Európai Unió tagállamainak környezetvédelmi minisztereivel - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóirodája.A pénteki ülés előtt - cseh kezdeményezésre - megbeszélést tartanak a Visegrádi 4-ek (V4-ek) tárcavezetői.
|
|
|
|