Fiatalok védelmében...miért ilyen megkésve?
2011. március 1. 16:50
Összehangolt, fokozott hatósági ellenőrzések végrehajtását rendelte el a megyei kormányhivatalok közreműködésével a kormány. Az ellenőrzések elsősorban a zenés szórakozóhelyeket érintik, és május 15-ig folyamatosan tartanak.
Gyermekek veszélyeztetve - internetes közösségi oldalak
2011. január 28. 8:53
Az európai átlagot tekintve a magyar gyerekeknek van a legtöbb ismerősük a közösségi oldalakon, az adatvédelemre azonban csak kevesen ügyelnek; az Európa Tanács kezdeményezésére rendezett budapesti nemzetközi konferencia első napján, csütörtökön felszólaló magyar előadók szerint a gyerekek fokozott veszélynek vannak kitéve a világhálón. Jóri András adatvédelmi ombudsman azt mondta: egy friss felmérés adatai szerint a 9-16 éves magyar gyerekek 93 százaléka az interneten aktív, 66 százaléka közösségi oldalon profillal rendelkezik, 31 százalékuk pedig valós azonosítókat ad meg magáról, s a nyilvános profilok aránya is jóval nagyobb, mint az Európai Unióban.
Két gyermek halála - igazságügyi szakértő vizsgálja
2011. január 11. 12:35
A tárnoki ikreket többször is újra kellett éleszteni, s bár időlegesen életben tudták tartani őket, a méhen belül elszenvedett oxigénhiány és a keringési elégtelenség megpecsételte sorsukat - mondta Szabó Miklós, a Semmelweis Egyetem 1. számú Gyermekklinikájának osztályvezetője hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
|
Erdők Nemzetközi Éve - kicsiknek címezve
2011. február 12. 21:00
Az Erdők Nemzetközi Éve alkalmából egyéni rajzpályázatot hirdet az Aggteleki Nemzeti Park Kúria Oktatóközpontja a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élő óvodások, illetve az általános és középiskolás diákok számára. Kérjük, hogy rajzokon, festményeken örökítsétek meg az Aggteleki Nemzeti Parkban tett kirándulás, tábor, erdei iskolai program, vagy egy kellemes családi túra során szerzett erdei élményeiteket, megfigyeléseiteket.
Segélyek és közfoglalkoztatás új szemlélettel
2011. január 28. 9:10
A közfoglalkoztatás 2011-ben induló új rendszerébe a kormány várakozásai szerint összesen 220 ezer embert lehet bevonni, a program költsége idén 64 milliárd forint. Az új rendszerben segélyt csak az kaphat, aki nem munkaképes, vagy a munkavégzésben tartósan akadályoztatott.
Magyar civilek bojkottja együtt a közéleti szereplőkkel
2011. január 17. 9:50
Tisztelettel adózhat a magyar társadalom a 34 kezdeményező közéleti személyiség előtt, hiszen Pozsgay Imre, Országbíró Zoltán, Simon János, Törőcsik Attila, Kondor Katalin, Pokol Béla, Simó Endre, Zétényi Zsolt és a többiek neve egy szélesebb nemzeti értékrendet elfogadó és szociális empátiával rendelkező értelmiségi, politikusi, szakértői kör fontos létezését mutatja meg.
Mobilfónia Magyarország 2010
2010. július 21. 15:30
Júniusban 1 millió 37 ezer mobilinternet-előfizetés volt Magyarországon,
szemben az egy évvel korábbi 636 ezerrel, illetve a május végi 1 millióval -
közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) szerdán.A teljes előfizetői táboron
belül az aktív, a mobilinternet-szolgáltatást az utolsó három hónapban igénybe
vevő ügyfelek száma júniusban 798 ezerre emelkedett.
Család, mint nemzeti kérdés
2010. május 26. 6:30
Létezik gazdaság és politika, létezik tudományos elemzés és statisztika. A FIDESZ nemzeti kérdéssé kell, hogy tegye: léteznie kell egy tízmillió feletti megfiatalodó népességű Magyarországnak"Magyarország népessége az első negyedévben csak kisebb arányban csökkent az elmúlt év azonos időszakához képest, így még tízmillió felett van a lakosok száma - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közölt tájékoztatóból.
|