Polgári élet. Nem szavakban, a valóságban!
2005. július 18. 13:58
"1920 óta a kormányzó családjával együtt minden nyáron itt üdül.
Egyrészt a főváros közelsége, lakosainak napfény, víz és levegő utáni vágyódása, másrészt meg a főváros felé való közlekedés kitűnő volta (naponta 30 vonatpár) s Gödöllő határának sok erdeje, kiterjedt és szép parkjai révén látogatott nyaralóhely lett. A legnagyobb - gyakran hangoztatott - hátránya volt Gödöllőnek vízben való szegénysége, amelyet azonban a IV. nemzetközi cserkész - világjemboreeval kapcsolatban eszközölt sikeres fúrások teljesen megszüntettek. Ezek a parkokban fúrt kutak újabb értékei Gödöllőnek."
|
Tanácsok a gondtalan vakációhoz
2005. július 29. 9:42
Nem szabad elfelejteni, hogy a hirtelen jött szabadság nem jelenti azt, hogy ne tartsuk be az írott és íratlan szabályokat. Sajnálatos módon a múltban és már ebben az évben is a fiatalok, gyerekek csak játéknak, heccnek, vagánykodásnak szánt cselekményei torkollottak tragédiába.
Példa – Érték!
2005. július 22. 11:45
Rovatunkban olyan, nem mindennapi példákat mutatunk be, melyeket önkormányzatok, intézmények hoztak létre ? s melyek mindenki által követendőek lehetnének. E havi témánk a parlagfű elleni védekezés. Három önkormányzat példáját mutatjuk be, akik különböző ötletes felhívásokkal, jutalmazással igyekeznek az embereket ebben a témában megmozgatni.
Csíp a szúnyog, szúr a darázs
2005. május 17. 8:39
Elszaporodtak a szúnyogok, már nemcsak alkonyatkor támadnak, hanem gyakorta napközben is lesnek áldozatukra.
Vigyázat, kullancsveszély!
2005. április 15. 14:15
Pest megyében tavaly csaknem 130 olyan megbetegedés történt, amelyet kullancs okozott.
|
|
|
|