Megmentett és támogatott munkahelyek
2005. október 26. 13:20
Munkáltatói fórum a térség munkaerő-piaci helyzetérőlAjka városa adott helyet a Veszprém Megyei Munkaügyi Központ Ajkai Kirendeltsége által szervezett munkáltatói fórumnak, amelyet 25-én kedden tartottak meg.
Október a látás hónapja
2005. október 23. 10:21
„Úgy vigyázz rá, mint a szemed világára!” ”Te vagy a mama szemefénye!”. Beszélünk a szemek csillogásáról, ragyogásáról, és beszédes szemekről is. Arról pedig ne is beszéljünk, ha valakiről azt mondják: a szeme se áll jól!
|
Fehér bot, amely láthatóvá tesz
2005. október 23. 10:36
Évekkel ezelőtt a csepeli HÉV Boráros téri végállomásán rendszeresen feltűnt egy fehérbotos fiatalember. A vonat beállása után valaki mindig odament hozzá és felsegítette, legtöbbször beszélgetésbe elegyedtek. Általában megállt az ajtónál és a harmadik megállónál szállt le. Akkor megint segítettek neki átmenni a zebrán, és onnan már egyedül folytatta az útját. Sok ismerőse lett az utasok közül, és így ment ez legalább 3-4 évig. Egyszer csak eltűnt.
Hőség tenger és pálmafák nélkül
2005. augusztus 2. 18:18
Észak-Afrika partjainál a délutáni szél enyhíti a hőséget, este nyolc óra után pedig már egy vékony hosszú ujjú pulóver is elkél az emberen. Hazánkban viszont a múlt héten napról-napra kúszott feljebb a hőmérő higanyszála, a levegő páratartalma is igen magas volt, ezért joggal érezhették sokan, hogy kibírhatatlan a hőség.
|
|
|
|