Befektetés a jövőbe
2009. április 1. 18:27
Jászberény és Debrecen két szakképző iskolája összefogott és EU-s támogatással szakképzőbázist építhetnek. A beruházások közel 1 milliárdot jelentenek.
Tanultak, dolgoztak másfél évig
2008. július 27. 20:20
Szerdán délután Jászapátiba igyekeztek a jászsági polgármesterek, mert
véget ért az a kistérségi projekt, melyben 17 település önkormányzata és a Régio-Kom
Társulás is részt vett Jászapáti önkormányzatának gesztorsága mellett. A
Regionális Operatív Program (ROP) környezetvédelmi
és hulladékgazdálkodási non-profit foglalkoztatási programja 2006-ban indult, s közel 150 milliós támogatást nyert el
vele a kistérség, aminek révén 46 személyt képeztek ki, s foglalkoztattak is
egy éven át.
Aranyat érő asztallal nyertek
2008. április 2. 9:21
Március 29-én rendezték meg Szolnokon a III. Pelikán Kupa gasztronómiai
versenyt felnőtt és tanuló cukrászok, szakácsok és pincérek részére.
|
Aranyos pincérek, terítékek
2009. március 13. 16:38
Ma már egy pincérnek olyan kreatívnak kell lenni, mint egy művésznek. Meg kell komponálni egy-egy asztal terítékét, s az étlapot is, ha valamilyen exkluzív megrendelést kell teljesíteni. Erre is tanítják őket a képzés során. Március elsején Szolnokon a IV. Pelikán Kupán – mely rangos gasztroverseny cukrászok, pincérek és szakácsok számára - is ilyen művészi alkotásokat mutattak be a versengő csapatok.
Reneszánsz lakoma, mint oktatási projekt
2008. április 26. 16:35
Hírül adtuk korábban, hogy milyen
nagy vállalkozásba fogott Jászberényben a SZIE ABK és a Gyakorló Iskola, a Klapka SZKI vendéglátós
tanulói és a szolnoki Ínyenc Klub. Egy reneszánsz lakomát, Mátyás király
korának vigadalmát idézték fel oktatási céllal.
Hal ezerféleképpen
2008. február 12. 11:03
Jászberényben a Klapka György SZKI Kossuth úti
tankonyhája és étterme jeles vendéget fogadott a múlt héten, egy olimpikon
szakácsot. A jászberényi mesterszakácsok és az iskola jeles szakács- és pincértanulói
is köré gyűltek, hogy a mesterfogásokat ellessék tőle.
|
|
|
|