Útfelújítás Baranyában uniós forrásból
2008. október 17. 18:43
Megindultak a dél-dunántúli régióban a Regionális Operatív Program (ROP)
forrásaiból megvalósuló útfelújítások. Az egyik ilyen beruházás a Dombóvárt Mágoccsal
összekötő 6,2 km-es útszakaszt érinti. A mintegy 294 millió forintból megvalósuló
projekt eredményeként jelentősen csökken majd a két település közötti utazás
időtartama, csökken a környezeti terhelés, valamint nő a közlekedésbiztonság is.
Több mint 1,3 milliárd forintot költhetnek Komlón és a kistérségben iskolafejlesztésre
2008. szeptember 10. 11:00
Már a név is bonyolult: "Integrált kis- és mikrotérségi oktatási hálózatok kialakítása". Ezzel a megnevezéssel írtak ki pályázatot a Regionális Operatív Program (ROP) keretében, melyen igen komoly pénzeket lehetett elnyerni. Bár a komlói önkormányzatot több jónevű pályázatíró cég is megkereste, a pályázati anyagot végül a Városháza intézmény-felügyeleti és városüzemeltetési irodájának munkatársai készítették el.
Minden pénzt kiosztottak:több mint négyszázmillió forintról döntött a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács
2008. augusztus 29. 14:58
A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács csütörtöki ülésén döntött az idei Terület- és régiófejlesztési célelőirányzatra (TRFC) benyújtott pályázatokról, a vis maior kérelmekről, valamint kategóriába sorolta az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-dunántúli Operatív Program (ÚMFT DDOP) A közlekedés biztonságát javító fejlesztések az országos közúthálózat települések belterületét érintő átkelési szakaszain elnevezésű felhívásának pályázatait is.
A Balatonnál kerül megrendezésre jövőre a MotoGP egyik futama !
2008. július 25. 11:07
Jelentős mértékben megnövelheti a sármelléki repülőtér forgalmát az a beruházás, melynek megvalósítását a minap jelentette be Bajnai Gordon miniszter. A hír szerint a FlyBalaton repülőtértől 20 kilomternyire - Sávoly település határában - felépülő Balatonringen már jövőre Moto GP futamot rendezhetnek.
|
86 millió forintos iskolafelújítás fejeződött be az ormánsági Kémesen
2008. szeptember 10. 13:41
Aligha akad ma olyan ember az országban, aki ne tudná: az Ormánság a legszegényebb, legelmaradottabb térségek közé tartozik. Az itteni településeknek reményük sincs arra, hogy tízmilliókat költsenek intézményeikre - például az általános iskolára. Kémesen most mégis megtörtént a "csoda": 86 milliós fejlesztéssel újították fel a település oktatási intézményét.
Kinőtték a területet: tizenhárom és fél hektárral és két új csarnokkal bővül a Bólyi Ipari Park
2008. szeptember 10. 9:36
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-dunántúli Operatív Program (ÚMFT DDOP) Üzleti infrastruktúra fejlesztése című pályázatában tizenegyen nyertek. Közülük hatodikként Bóly Város Önkormányzata írta alá a szerződését. Mivel a település meglevő ipari parkjának szabad területei gyakorlatilag elfogytak, ezért tizenhárom és fél hektár közművesített területtel és két új csarnokkal szeretnék azt bővíteni,új szolgáltatásokat is terveznek, s a szerződésben közel negyven új munkahely megteremtését vállalták.
Ötszázkilencven új munkahely létesülhet a Pécs-Kővágószőlősi Ipari Park fejlesztése során
2008. július 18. 14:20
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-dunántúli Operatív Program (ÚMFT DDOP) ÚMFT DDOP-2007-1.1.1. Üzleti infrastruktúra fejlesztése című pályázatában tizenegyen nyertek. Közülük elsőként a STRABIL Kft. írta alá a mai nap a támogatási szerződését. A vállalkozó a Dél-dunántúli régió legújabb ipari parkjának, a Pécs-Kővágószőlősi komplexumnak az infrastrukturális fejlesztését kívánja megvalósítani, s pályázatában azt is vállalta, hogy a beruházás nyomán ötszázkilencven új munkahely jön létre.
Hosszúhetény végre - szó szerint is - fellélegezhet: zöld utat kapott at elkerülő-út
2008. június 6. 21:30
Aki járt már a Baranya megyei Hosszúhetényben, tudja: a település a Zengő és a Hármas-hegy lábánál fekszik, nagyjából egyforma távolságra Pécstől,Komlótól és Pécsváradtól. Kedvező fekvése és a község jól kiépült infrastruktúrája sok embert csalt ide az elmúlt években, ám a község főutcájának közlekedési helyzete már-már elviselhetetlen. Naponta több száz pótkocsis teherautó, nyergesvontató és kamion közlekedik ugyanis Hetényen keresztül, s most, hogy megkezdődött az M6-M56-os autópálya építése, ez a forgalom tovább fokozódott. Tegnap azonban kiderült: hamarosan elkezdődhet, s a jövő év második felére be is fejeződhet a régóta várt elkerülő-út építése.
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|