Fejlesztések, beruházások Palotabozsokon
2006. július 12. 14:11
Palotabozsok ma már modern és mutatós község, ahol minden szolgáltatás a helybéliek rendelkezésére áll. Az önkormányzat az elmúlt tizenhárom évben azon dolgozott, hogy a település minden tekintetben kiszolgálja lakóit, ennek keretében számtalan fejlesztés, beruházás valósult meg.
Elkészült Görcsönydoboka új játszótere
2006. június 13. 14:20
Görcsönydobokán nemrég átadták a falu központjában kialakított új játszóteret, mely több mint 4 millió forintba került. A pályázati támogatással megvalósult játszótér kialakításában a község lakói, civil szervezetei is segítettek.
Felújítják a töttösi művelődési házat
2006. március 9. 13:33
A töttösi művelődési ház három szakaszosra tervezett felújításának második üteménél járnak a szakemberek. Ennek során nemrég az épület külső rekonstrukcióit végezték el, majd kicserélték a tetőn a cserepet. Jelenleg a parkettázás és vizesblokk felújítási munkálatai zajlanak.
Gyermekmedencével bővül a siklósi strand
2006. március 1. 13:05
A Duna-Dráva Cement Kft. idei tízmillió forintos támogatásával lehetővé válik, hogy egy új, korszerű, Uniós szabványnak megfelelő gyermekmedencével szépüljön meg a siklósi strand. A beruházás várhatóan még a nyári szezon előtt megvalósul.
Kilenc férőhellyel bővült a Szederkényi Időskorúak Otthona
2006. február 15. 14:20
Nyolcvanról nyolcvankilencre nőtt a Szederkényi Időskorúak Otthona férőhelyeinek száma. A Baranya Megyei Önkormányzat által működtetett otthon új lakrészét, ünnepélyes keretek között Tasnádi Péter, a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke adta át. Az átadást szakmai beszélgetés követte.
|
Átadták a siklósi strand élménymedencéjét
2006. június 20. 9:55
A hétvégén (2006. június 17. - szombat) dr. Marenics János, polgármester hivatalosan is átadta a siklósi strand új, korszerű, Uniós szabványnak megfelelő gyermekmedencéjét, mely a Duna-Dráva Cement Kft. tízmillió forintos támogatásával valósult meg. Az új kör alakú élménymedence a korábbinál jóval nagyobb felületen fogadja a csemetéket.
Megújult a Harkányt Sellyével összekötő út
2006. március 20. 14:27
A közelmúltban hivatalosan is átadták a forgalomnak a Harkányt Sellyével összekötő út megújult, nyolc kilométeres szakaszát. A több mint 236 millió forintos modernizációt Európai Uniós támogatás tette lehetővé.
Ingyenes Internet a baranyai megyeszékhelyen
2006. március 3. 11:55
Ingyenessé vált a vezeték nélküli Internetezés Pécs belvárosában. A megyeszékhelyen összesen hat hot spot, azaz vezeték nélküli Internetezésre alkalmas helyszín van, ebből egy, a Széchenyi téri ingyenes. A közeli Tourinform Irodában elhelyezett kültéri antenna segítségével innen laptoppal és megfelelő hálózati, vagy integrált kártyával bárki elérheti a világhálót. Az ingyenes hozzáférést a város kezdeményezte a szolgáltatást nyújtó informatikai vállalkozásnál.
A baranyai közúthálózatról
2006. február 28. 8:51
A közútkezelő felmérése szerint több mint négyezer kátyú található Baranya megye országos közúthálózatán. A közútkezelő a jelenlegi szélsőséges időjárási viszonyok közepette csak ideiglenes kátyúzást tud végezni, a tartós, meleg aszfalttal történő kátyúzást április – május környékén kezdik majd el. A kátyús utak rendbetételére eddig ötmillió hatszázezer forintot költöttek.
Megnyitott a siklósi Tesco
2006. január 31. 13:32
Megnyílt a siklósi, háromezer négyzetméteres Tesco áruház és a mellette épült benzinkút. Az újonnan nyílt üzletben is megtalálhatók a Tesco-nál már megszokott szolgáltatások nagy része és a széles termék-választék. Az áruház minden nap reggel 6 órától este 10 óráig tart nyitva.
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Művészet és kultúra
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|