Budapesti egyetemekről elfogynak a falusi hallgatók!
2008. november 8. 12:41
Valószínűleg önszelekciót működtetnek, és ezért eleve csak olyan képzéseket céloznak meg a falusi fiatalok, ahol kisebb a verseny, és ahová alacsonyabb pontszámokkal is be lehet kerülni - írta a keddi Népszabadság. A falusi fiatalok hangsúlyosan kevésbé választják a budapesti egyetemeket, főiskolákat - állapítja meg Kiss Paszkál szociálpszichológusnak a lapban bemutatott elemzése, amely a 2007-es jelentkezési és felvételi statisztikákon alapul.
NFFT újdonság,vagy régiség receptje szerint?
2008. október 12. 13:17
Szili Katalin vezetésével az országgyűlés,az országgyűlés civil irodája demokratikus módon szervezte a rendezvényeket és a civil összeköttetést a társadalommal. Gyorsan és talán túl gyorsan ment végbe a NFFT megalakulása.
Félárbocon a nemzeti lobogó az aradi vértanúk emlékére
2008. október 6. 13:20
A nemzeti gyásznapon, az aradi vértanúkra emlékezve, katonai tiszteletadás
mellett felvonták, majd félárbocra engedték a Magyar Köztársaság állami
lobogóját hétfőn reggel a Parlament előtti Kossuth téren. A ceremónián részt
vett Sólyom László köztársasági elnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Paczolay
Péter, az Alkotmánybíróság elnöke, Kaposvári Bertalan, a Legfelsőbb Bíróság
elnökhelyettese és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke.
|
Parlamentben élesedik a légkör a költségvetés körül
2008. november 8. 12:30
Sem a KDNP, sem az SZDSZ, sem pedig az MDF nem adja támogatását a jövő évi költségvetést megalapozó egyes törvények módosításához. Erről a vezérszónokok beszéltek a javaslat általános vitájának kezdetén pénteken a parlamentben.
Nézőpont Intézet: Gyurcsány nem képes többséget teremteni programjához
2008. október 16. 11:47
A nemzeti csúcs összehívásával Gyurcsány Ferenc közvetetten elismerte, hogy nem képes többséget teremteni programjához, és a kisebbségi kormány működésképtelen; a kormányfő már csak az előre hozott választás kezdeményezésével emelhetné tovább a tétet - áll a Nézőpont Intézet legfrissebb, a nemzeti csúcs összehívásáról szerdán közzétett elemzésében. A stratégiai elemzéssel és tanácsadással foglalkozó intézet tanulmányában úgy fogalmaz, hogy három nappal a csúcs megalakulása előtt nem világos sem a grémium összetétele, feladata és hatásköre, de még belső döntéshozatala sem.
Átláthatóság nélkül társadalmi fordulat?
2008. október 10. 8:10
Nem képzelhető el,hogy Costa Rica korrupciós versenytársaként helyt tudunk állni az európai versenypályákon. Előremutató mozzanat Európában,hogy a századokra visszamutató érdeklobbi transzparenssé tétele valódi folyamat.
Civilek maguk között szeretnének lenni
2008. október 1. 8:43
Az Amnesty International arra szólítja fel a kormányfőt, hogy maradjon távol a Tarka Magyar. néven szervezett szombati demonstrációtól.
|
|
|
|