Túlterhelt a hajdúszoboszlói tűzoltóság
2005. november 22. 13:04
Komoly munkaszervezési gondokat jelent a vezetés számára a stabil személyi feltételek megőrzése, a nagyszámú kazaltűzek, vihar- és belvízkárok ráadásul akkora többletterhet róttak rájuk, amely csak az állomány felkészültségének és hivatástudatának köszönhetően volt megoldható.
Rendőrkapitány jön, rendőrkapitány megy
2005. augusztus 3. 15:12
Július 15-én új kapitányt iktattak be a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságon. Dr. Sóvágó Sándor, aki kilenc évig látta el ezt a posztot, még felelősségteljesebb feladatot kapott, Debrecen rendőrkapitánya lett.
Az itteni szervezet irányításával a magasan képzett, elsősorban a bűnügyek terén nagy tapasztalatokkal bíró rendőrtisztet, dr. Domján Sándort bízta meg Halmosi Zsolt megyei főkapitány.
Hogy el ne csússzon egy banánhéjon!
2005. június 3. 14:59
Elektronikus Fejlesztési ÖtletGenerátor azaz EFOG. Vannak, akiknek már mond valamit ez a négy betű, a kistérség 4 önkormányzatán kívül használja már a lakosság, a vállalkozók is.
|
Az egyik legmodernebb autóbuszállomást adták át októberben Hajdúszoboszlón
2005. november 2. 14:19
A Hajdú Volán Közlekedési Rt. saját erejéhez az autóbusz állomás tulajdonosa az ÁPV Rt. 52 millió forintot tett hozzá, így készülhetett el októberre az ország egyik legmodernebb ilyen célú létesítménye. 21 magyarországi településre juthat el Szoboszlóról a napi 12-13 ezer utas a megyében, valamint hat másik megyébe és Szlovákiába, Romániába is indítanak közvetlen járatokat.
Korszerű állati hulladékkezelő telep Hajdúszoboszlón
2005. július 25. 13:43
A környezetvédelmi fejlesztések területén Magyarország eddig nem esett el európai uniós támogatástól, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium helyettes beszámolója szerint a megítélt források legfeljebb 2,5 százaléka veszhet el az önkormányzatok hibája miatt.
|
|
|
|