A Hangya Szövetkezet új korszaka
2011. február 6. 14:40
Szinte minden évben megírja olvasói levelében Szűcs Kálmán, hogy a mezőgazdasági termelőknek kellene egy szövetkezet, mert a multik kizsákmányolják őket, s alig fizetnek valamit a portékájukért. Legutóbbi levele után jött be szerkesztőségünkbe Nyitó Tibor azzal a hírrel, hogy van Magyarországon, sőt már a Jászságban is alakul újra Hangya Szövetkezet, a termelők is csatlakozhatnak.
Az első jászberényi mézvásár 1898-ban
2010. július 29. 14:57
Jászberény ismertségét nagyban növeli az évenkénti mézvásár és méhészeti találkozó, melyet 1987 óta a Szatmári László Jászsági Méhészegyesület rendez. Sokáig nem tudtunk arról, hogy mézvásárt már a XIX. század végén is tartottak Jászberényben. A helytörténeti kutatások azonban mindig szolgálnak újdonsággal, ez történt most is.
Takács János is egy jobb Jászberényt szeretne
2010. május 21. 14:34
A nemrég alakult Egy jobb Jászberényért Egyesület, civil mozgalom egyre terebélyesedik. Múlt héten tartott tanácskozásukon már az őszi, önkormányzati választásokra való felkészülés teendőit beszélték meg. Magyar Levente, az egyesület elnöke elmondta, egy irodát nyitottak a Szabadság téren, a Co-op áruház szomszédságában, és szinte naponta növekszik az egyesületi taglétszám is. Az egyesület részletes programot állított össze és hozzá költségvetést is.
Üzleti lehetőségeket kínálnak
2010. április 20. 19:50
Jászfényszarun az ipari parkban befejeződött az a beruházás, melynek eredményeként egy 1848 négyzetméteres üzem/raktár csarnok létesült az Észak-alföldi Operatív Program pályázatának támogatásával . A projekt megvalósításának teljes költsége 265 millió 147 ezer forint. Ennek mintegy 50%-a volt a pályázati támogatás.
Lehetőségek vállalkozóknak
2010. február 17. 9:47
A 2010-es év pályázati lehetőségeiről tartottak fórumot a kistérség vállalkozóinak hétfőn délután. Fazekas Éva kistérségi koordinátor, az Új Magyarország Pont Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség munkatársa köszöntötte az érdeklődőket, és elsőként Tóth Jánosnak, az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ jászberényi kirendeltsége helyettes vezetőjének adott szót.
|
Nem veszik fel a kínai kesztyűt
2010. szeptember 9. 19:02
Fázós időben, szerdán délután volt projektnyitó esemény a Nagykátai út 33. szám alatt. Szabó Tamás, a Felső-Jászság országgyűlési képviselője kezében is szaggatta a szél papírra vetett sorait, de az örömteli eseménytől nem vette el kedvet a megjelentektől. A Szekuritás Kft. ugyanis elnyert egy EU-s iparfejlesztési pályázatot, s a beruházás induló pillanataira került sor.
Gazdaságfejlesztés másként- ipari park új úton
2010. május 2. 9:43
Jászfényszaru májusi ünnepe több napon át tartott. Az április 30-ai délelőttön, az ipari parkban, a gazdaság jelentős szereplőinek, meghatározó egyéniségeinek találkozójára került sor. Az 1998 óta létező – önkormányzati tulajdonú -, a 32-es főút mentén található ipari parkban, avató ünnepségre várták a vendégeket.
Jászladányon is bevezetik a szociális kártyát
2010. február 1. 17:00
A jászsági településen igen nagy probléma a munkanélküliség. A számítások szerint a tartósan állástalanok számára 220 milliós segély adása szükséges ebben az évben.
|
|
|
|