A természet kiheveri?
2010. november 1. 12:38
Az idős emberek sem emlékeznek olyan évre, melyben ennyi csapadék hullott volna, olyan ár- és belvíz okozta károkat szenvedett volna az ország, mint az idén.
Egy jobb Jászberényt akarnak
2010. szeptember 9. 20:19
Az Egy Jobb Jászberényért Egyesület (EJJE) péntek délután tartotta első lakossági fórumát a Déryné Művelődési Központban. Az egyesület és képviselő-jelöltjeinek bemutatkozása után szimpatizánsok és érdeklődők is tehettek fel kérdéseket dr. Magyar Levente polgármesterjelöltnek és az egyéni körzetek jelöltjeinek.
Városkép, hagyomány és modernség
2010. július 19. 16:42
Ráday Mihály kérésére háromszor is, elhangzott csütörtökön este Jászberényben, az Andrássy Rendezvényház konferenciatermében, hogy városvédőnek lenni jó! Ezt a fiatal városvédők állapították meg idei táborozásuk alkalmával, s adták tudtára az idősebbeknek, a Város- és Faluvédők Szövetsége XXIX. Országos Találkozóján. De menjünk sorjában, mert az események korábban kezdődtek.
Jász himzés bélyegeken
2010. április 15. 13:00
Olyan bélyegeket tervez a Magyar Posta, melyeken a jászhimzés motívumait örökítik meg.
Szomszédolás Jászapátin
2010. március 12. 17:53
A Jászság második városának, Jászapátinak hétköznapjaiban a fejlesztéseké a főszerep.
|
Civilek nélkül nem lehet várospolitika
2010. szeptember 14. 17:56
A civilek nélkül nem lehet várospolitika
Az Egy Jobb Jászberényért Egyesület kedden délelőtt sajtótájékoztatót tartott. Szántai Tibor képviselőjelölt – és jelenlegi egészségügyi és sportbizottsági elnök – köszöntötte a megjelenteket. A fő téma az egészségügy, a kórház helyzete volt, s ezzel kapcsolatban röviden vázolta, hogyan történt az önkormányzati intézmény két gazdasági társasággá való átszervezése, és ennek milyen következményei lettek.
Nyolvan éves a tanítóképző épülete
2010. szeptember 2. 17:31
A Jászberényi Tanítóképző Intézet 1917-ben kezdte meg működését, de nem volt önálló épülete és internátusa sem.
Kűry Klára emlékére
2010. április 21. 18:56
A Jászság sok jeles színművészt, énekest adott a hazának. Ilyen tehetség volt a jászkiséri születésű Kűry Klára (1870-1935) is, akik operettprimadonnaként írta be nevét a magyar színháztörténetbe.
|
|
|
|