A NAPLEGENDA - Pécsett
2007. szeptember 19. 16:34
Javában tartanak a Pécsi Napok Örökség Fesztiváljának programjai (szept. 13.- 23.), melyek sok érdeklődőt vonzanak kortól, nemtől függetlenül. Az sem számít különösebben, hogy az előadás ingyenes vagy jegyet kell venni rá. Tizenhetedikén a Pécsi Nemzeti Színházban a Magyar Állami Népiegyüttes fergeteges fellépésében gyönyörködhetett a nagyérdemű, csecsemőtől a szépkorúakig. A programon, melyet a helybeliek néhány évvel ezelőtt láthattak már, a NAPLEGENDA című táncjáték szerepelt. A világhírű együttes nagy utat tett meg Rábai Ecseri lakodalmasától a shaw színpadi elemeit is magában foglaló etno-jazzig úgy, hogy bravúrosan egyesítette a Kárpát-medencei népzene korokon átívelő hagyományait a world-music stílus igazi sikert és népszerűséget garantáló mozzanataival.
Két férfikar sikere Komlón
2007. január 24. 22:47
A magyar kultúra heti rendezvények közül kiemelkedik a szombat esti teltházas koncert. A hazaiak előtt jól ismert hattagú Him Singers Énekegyüttes mellett a vajdasági Csókáról érkezett Rákóczi Férfikar kilenc énekesének produkciója osztatlan sikert aratott. A közönség állva ünnepelte őket, miközben sokan átvették tőlük a hangot...
Fénypillanatok Komlóról
2006. december 19. 20:38
A 750. jubileumát ünneplő város most az év végén gyönyörű ajándékot kapott. Magánkiadásban - támogatók segítségével - megjelent Árgyelán György fotós hiánypótló albuma ötszáz számozott példányban. (Ennyire telt - egyelőre!)
Olvasni jó, újraolvasni még jobb!
2006. december 7. 17:55
Régóta folyik a vita arról, vajon szabad-e, érdemes-e remekírók munkáit megfilmesíteni vagy más módon feldolgozni, helyesebben: újraalkotni. Foglalkozásomból és egyéb okokból adódóan könyvpárti vagyok, olvasni számomra hihetetlenül nagy élmény. Újraolvasáskor pedig még újabb vonatkozásokat, a motívumok összeredezettségét, a szerkesztés logikáját, a kifejezésmód árnyalatait is felfedezem. Ezzel azonban közel sem állítom az adaptálás, a zenébe, mozgásba, képbe álmodás lehetetlenségét. Nem, de az tény, hogy mindent a maga helyén!
Gregor József, az ember
2006. november 3. 13:52
Volt kórustag és kitűnő szólista. Volt vezető és kitűnő csapattag. Volt művész és kitűnő gondolkodó. Volt világpolgár és kitűnő magyar.
Volt... Ma temetik Szegeden Gregor József Kossuth-díjas operaénekest.
|
Másodszor Komlón Valpovo
2007. február 10. 16:59
A gyönyörű helyen fekvő horvátországi Valpovo évek óta testvérvárosa településünknek. A kapcsolat szerencsére nem merül ki hivatalos aktusokban, hanem élő, egyre dinamikussá váló találkozásokat, találkozásokat jelent. Ilyenre került sor napjainkban is.
Jó estét nyár, jó estét szerelem
2007. január 19. 19:03
A megtörtént esetet feldolgozó Fejes Endre-regény a 60-as években nagy sikert aratott. Ezt fokozta a Harsányi Gábor főszereplésével bemutatott tévéfeldolgozás. Az ál "görög diplomat" egyszerre váltott ki ámulatot, irígységet és persze elítélést. Amikor pedig Presser Gábor zenéjével megszületett a musical változat, méltán számíthatott a darab újabb sikerre. Mint a napokban Komlón.
Jégszobrászat
2006. december 17. 15:16
Korunk egyik különleges művészete a jégszobrászat. Nem feltétlenül kötődik a hideg évszakhoz, bár kétségtelen, hogy a szabadtéri alkotások a melegben hamar semmivé, potosabban vízzé válnak, elolvadnak. Alkotóik nem gondolhatnak tehát örök érvényességre!
Mégis teszik a dolgukat, hiszen csodálóik tábora egyre nő.
Egy csodaszép kiállítás
2006. december 6. 20:41
Takács Péter évtizedek óta él városunkban. Életének nagyobb hányadát itt töltötte el, itt tanított, itt születtek a lányai, itt örült, itt bánkódott s az újrakezdés is itt történt. Ahogy gondolkodó emberré és alkotóvá is itt érett. Szakállas figuráját mindenki ismeri, akár kerékpáron, akár gyalog találkozik vele; akár gyorsportrét rajzol, akár legújabb festményeit mutatja be.
Az írásbeliség világnapján
2006. október 29. 17:09
Az UNESCO ajánlására sok országban, így hazánkban is megemlékezünk október 31-én az írásbeliség világnapjáról. Ennek kapcsán időről időre statisztikák is készülnek. Néhány évvel ezelőtt a mérések alapján kiderült, hogy nálunk a semmit sem olvasók aránya 12%, az újságot, könyvet több-kevesebb rendszerességgel forgatóké mindössze 9%. Az utóbbiak közé nem tartoznak a tanulók, akik legalább kötelességszerűen a fejük alá teszik a tankönyveket...
|