Nemsokára Brüsszelbe ér a pécsi projekt
2005. november 17. 19:32
December végéig kell eljuttatni Brüsszelbe azt a pályázatot, amelynek feltétele, hogy Pécs most már hivatalosan is magáénak tudja azt a jogot, amely szerint 2010-ben a baranyai megyeszékhelyet Európa majd a kultúra fővárosaként ünnepelheti. Addig azonban még számos tennivalója lesz a városnak, hiszen az egy évre szóló státuszhoz számtalan olyan beruházásnak is el kell készülnie, amelyek a nyertes projekt vázát képezik.
A baranyai megyeszékhely bölcsője
2005. október 27. 10:44
Azzal, hogy Pécsnek esélye nyílt az Európa Kulturális Főváros címet 2010-ben majd Brüsszeltől is elnyerni, mostanság a megyeszékhelyen egyre inkább középpontba kerülnek azok a helyek, melyek ugyan nem képezik részét a Világörökségnek, ám évszázadok óta azért csendes magányukban öregbítik a város hírnevét. Ilyen elvarázsolt táj például a Mecsek lábánál elterülő Tettye is, melyet időnként Pécs Montmartre-jának is neveznek.
Pécsi Zoo: pénzre várva....
2005. október 25. 14:34
Miután megtörtént a pécsi állatkert pénzügyi átvilágítása, az intézmény, az időközben váratlanul keletkezett deficit pótlását várja a város önkormányzatától. A költségvetés szorításában vergődő kert azt reméli, hogy anyagi gondjaik mielőbb megoldódnak, hiszen az általuk kért tízmillió forint ad hoc segítségben nem csak a dolgozóik bére foglaltatik, de a kert állatainak az élelmezési költsége is.
Nemzetközi filmünnep Pécsett
2005. szeptember 22. 16:42
A hazai és a nemzetközi filmélet neves szereplői, rendezők és színészek utaznak október 28.-án Pécsre, azért, hogy öt napon át fesztiváli hangulatot teremtve együtt ünnepeljék az első közép-kelet-európai Filmhetet.
|
A Chagall litográfiák Pécsre költöztek
2005. november 12. 18:17
Hatalmas érdeklődés kíséretében nyitották meg tegnap a pécsi Művészetek házában annak a világhírű festőnek a kiállítását, akinek ereiben ugyan orosz vér csörgedezett, ám művészete Franciaországban teljesedett ki. Marc Chagall litográfiasorozatát hazánkban első ízben mutatják be, ezúttal a fővárost megkerülve négy vidéki nagyvárosban.
Bozóky: hát ezt megcsinálták hölgyeim és uraim
2005. október 26. 8:52
Örömünnep 2010 címmel tartott Pécs városa tegnap este utcabállal egybekötött szabadtéri ünneplést abból az alkalomból, hogy a város pályázata első helyen végzett az Európa Kulturális Fővárosa címért meghírdetett versenyben. Az eredményt koncertekkel, táncházakkal, vidám mulatozással ünneplte sok ezer ember a város főterén, a Széchenyi téren.
Faszarkofágban árválkodik Pécs egyik jelképe
2005. október 14. 11:13
Pécs egyik értékes öröksége, a Zsolnay emlékmű bedeszkázva várja sorsának jobbra fordulását. A város jelképének számító szobor felújítására egyelőre nincs pénze a városnak.
|
|
|
Alapítványok
-
Egészséges Városért Alapítvány
Állatorvosok
-
Daktary Állatgyógyászati Bt.
Alpolgármester
-
Dr. Kunszt Márta
-
Gonda Tibor
-
Horváth Zoltán
Biztosítók
-
ÁB-AEGON Biztosító Rt.
-
ALLIANZ Hungária Biztosító Rt.
-
Generali-Providencia Biztosító Rt.
Bölcsődék
-
Ajtrósi Dürer utcai Bölcsőde
-
Bornemissza G. utcai Bölcsőde
-
Frankel Leó úti Bölcsőde
-
Köztártsaság téri Bölcsőde
-
Mezőszél utcai Bölcsőde
-
Módszertani Bölcsőde
-
Németh L. úti Bölcsőde
-
Testvérvárosok téri Bölcsőde
-
Vargha Damján úti Bölcsőde
Fogorvosok
-
Dr. Gömöry István
-
Dr. Pietras Marcin
Gyermekorvosok
Gyógyszertárak
-
Ambrózia Patika
-
Arany Sas Gyógyszertár
-
Barbakán Gyógyszertár
-
Borostyán Gyógyszertár
-
Ezüst Hárs Patika
-
Hungária Patika
-
Igazgyöngy Patika
-
Kamilla Patika (Pécs)
-
Koronás Kígyó Patika
-
Magyar Korona Patika
-
Mentha Gyógyszertár
-
Mérleg Patika
-
Mozsonyi Gyógyszertár
-
Öttorony Patika
-
Rozsnyai Mátyás Gyógyszertár
-
Schulek Gyógyszertár
-
Szent Borbála Gyógyszertár
-
Szerecsen Patika-Patika Múzeum
-
Zsolnay Gyógyszertár
Háziorvosok
-
Dr. Farkas Zsuzsanna Medax Egészségügyi Kft.
-
Dr. Szilasi Anna
Helyilap
Intézet
-
Értelmi Fogyatékosok Napközi Intézete
-
FACT Alkalmazott Társadalomtudományi Kutatások Intézete
Intézmények
-
Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal
-
Állami Műemlékvédelmi és Restaurálási Központ
-
Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat
-
Állami Számvevőszék
-
Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás
-
Baranya Megyei, Önkormányzati Hivatal
-
Baranya Megyei Egészségbiztosítási Pénztár
-
Baranya Megyei Földművelésügyi Hivatal
-
Baranya Megyei Gyermekvédelmi Szakszolgálat
-
Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ
-
Dél-Dunántúli Építész Kamara
-
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága
-
Egészségügyi Szervezési, Tervezési Információs Központ
-
Egyesített Egészségügyi Intézmények Igazgatósága
-
Egyesített Szociális Intézmények
-
Esztergár Lajos Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat
-
Hajnóczy József Kollégium - Pécs
-
Központi Könyvtár
-
Leőwey Klára Gimnázium - Pécs
-
Megyei Bíróság
Iskolák
-
Alkotmány úti Gyakorló Általános Iskola
-
Anikó utcai Általános Iskola
-
Árpádházi Szent Margit Katolikus Általános és Zeneiskola
-
Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola
-
Bánki Donát utcai Általános Iskola
-
Belvárosi Általános Iskola
-
Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
-
Felső-vámház utcai Általános Iskola
-
Gábor Dénes Műszaki, Informatikai Főiskola
-
Kereskedelmi Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző
-
Köztársaság téri Általános Iskola
-
Liszt Ferenc Zeneiskola
-
MIOK József Nádor Szakképző Iskola
-
Művészeti Iskola
-
Pécsi Tudományegyetem
-
Püspöki Hittudományi Főiskola
-
Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola
-
Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola
Jegyző
Kereskedelem
-
AD-VITÁLIS Kft. Gyógyászati Szaküzlet
-
ÁGI-FON Bt. Hallókészülék Szalon
-
AGRO-KISGÉP-CENTER
-
Ambiente Lakberendezési Stúdió
-
ANDA Festéknagyker
-
Aranyrög Ékszerüzlet
-
ART WOOD Konyhabútor Stúdió
-
Átrium Burkolat-Kerámia Szaküzlet
-
Babacenter Tini trend Gyermekáruház
-
Búvár Centrum
-
Corvina Kiadó Művészeti Könyvesboltja
-
Edetto Bútorszalon
-
Elizabeth N. Esküvői és Báliruha Szalon
-
Enduro Motorosbolt
-
Festékmarket
-
Focus Lakberendezési Studió
-
Garzon Bútorstudió
-
Gienger Kft. Fűrdőszoba Szalon
-
HI-FI Galéria
-
Kocc Autósbolt
-
Kölyökzóna Gyermekáruház
-
Pécs és Vidéke ÁFÉSZ
-
SKF Műszaki Áruház
Kistérségek
Könyvelő Irodák
Környezeti és energetikai fejlesztés
Oktatás
Országgyűlési képviselő
-
Dr. Kékes Ferenc MSZP
-
Dr. Körömi Attila Független
-
Dr. Mikes Éva FIDESZ
-
Szili Katalin dr. (MSZP)
Óvodák
-
Apáca utcai Óvoda
-
Bimbó utcai Óvoda
-
Budai Nagy Antal utcai Óvoda
-
Eszperantó utcai Óvoda
-
Fürj utcai Óvoda
-
Horvát Nemzetiségi Óvoda
-
József A. utcai Óvoda
-
Köztársaság téri Óvoda
-
Melinda utcai Óvoda
-
Papnövelde utcai Óvoda
-
Siklósi úti Óvoda
-
Vadász utcai Óvoda
-
Viktória utcai Óvoda
Pénzintézetek
-
CIB Bank
-
ERSTE Bank
-
HVB Bank
-
OTP Bank
Sport
Szálláshelyek
-
Bagolyvár Fogadó
-
Batthyány Kastélyszálló és Étterem
-
Delanta Panzió
-
Kövestető Hotel
Szociális Intézmények
-
Gyermekotthon és Gyermekek Átmeneti Otthona
Szolgáltatás
-
Antenna Hungária Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Rt.
-
Bácska Gumi Szaküzlet és Szervíz
-
Baranya Megyei Állami Közútkezelő Kht.
-
Dél-Dunántúli Gázszolgáltató Rt.
-
Gábriel Hűtőgépszervíz
-
Mecsek Média Kft.
-
Paintball Pécs
Választókerület(ek)
Vállalkozások
-
+BS-AXIS Építőipari Kft.
-
A BEAVER Építőipari és Szolgáltató Kft.
-
A Beton-Viacolor Térkő Rt.
-
Adonyi és Társa Épületgépész Vállalkozási Kft.
-
AGORA KFt.
-
AGRIX Kft. Mg.-i és Munkagépalkatrészek
-
ALFA Aluminium Kft.
-
Alton Beton Hungária Kft.
-
A TEAM Lízing Pénzügyi Szolgáltató Kft.
-
Attika Építőipari Kivitelezési és Vállalkozási Rt.
-
BALMI Könyvelő Iroda Bt.
-
Bambi Szörpüzem
-
BAT Pécsi Dohánygyár Kft.
-
Betto Kft. Autóüvegcentrum
-
Biokom Pécsi Környezetgazdálkodási Kft.
-
Buzagits Meditor Kft. Gyógyászati eszközök, kötszerek
-
DARU-SPED Kft.
-
DUNAFERR Épülertgépészeti Ker. Rt.
-
Dutrade Center
-
ELIT Cipőkészítő Rt.
-
Eszencia Szörpüzem-HVH Bt.
-
Farkas-Filter Kft.
-
Filharmónia Dél-Dunántúli Koncertszervező és Rendező Kht.
-
Gant Pécsi kesztyű Kft.
-
Háló és Vasszerelő Kft.
-
LOCAL TAX Könyvvizsgáló és Adószakértő Kft.
-
Macrostar Árnyékolástechnika
Vendéglátóhely
-
Amstel-Cafe Restaurant Söröző Hotel
-
Capri Kávéház
-
Cellárium Étterem
-
Delta Étterem
-
Diana Étterem
-
Dodó Étterem, Pizzéria
-
Dóm Vendéglő, Pizzéria, Borozó
-
Egerszegi Cukrászda
-
Laterum Étterem
-
Minaret Étterem
-
Szent György Fogadó, Étterem
|