Magyar dal - magyar lélek, magyar család
2010. szeptember 12. 11:07
Vasárnap van a Magyar Dal Napja. Az eseményt már harmadszor tartják meg, Budapest mellett tíz vidéki településen összesen 33 színpadon.
Humor állt a pártjára a civil szolgáltatás licitnek
2010. június 20. 18:51
Közel hárommillió forint értékben keltek el esélyegyenlőségi szolgáltatások a tegnapi Civil Licit aukción az Uránia Nemzeti Filmszínházban, annak ellenére, hogy számos vállalatvezetőnek le kellett mondania részvételét a súlyos árvízi helyzet miatt. Több mint harminc vállalat vezetője licitált 15 szervezet 15 szolgáltatására.
Tüntető APEH dolgozók
2010. március 5. 9:30
Az adóigazgatási dolgozók petíciót adtak át a pénzügyminiszternek. Súlyos problémákkal terhelt a közigazgatás, hibát hibára halmoz, ennek lehet jele az APEH demonstráció.
|
Mobilfónia Magyarország 2010
2010. július 21. 15:30
Júniusban 1 millió 37 ezer mobilinternet-előfizetés volt Magyarországon,
szemben az egy évvel korábbi 636 ezerrel, illetve a május végi 1 millióval -
közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) szerdán.A teljes előfizetői táboron
belül az aktív, a mobilinternet-szolgáltatást az utolsó három hónapban igénybe
vevő ügyfelek száma júniusban 798 ezerre emelkedett.
Médiakorrupció végterméke a "buta műsor"? Adatok és cáfolatok.
2010. március 24. 11:38
Alig találkozik a valós élet problémáit és megoldásait kínáló műsorokkal a Tv néző, ráadásul a csatornák elérhetősége sem egyenletesen oszlik meg.Korrupció csökkentését jelezte előre Orbán Viktor Bécsben, a média állapotával és nyitottságával szemben jogosnak tűnő kritikával élt Vona Gábor.
A postás is ember - sztrájkbizottság a postán!
2009. december 14. 10:56
A kézbesítők Szakszervezete egyeztető tárgyalást kezdeményez a Magyar Posta Zrt.-vel az alábbiak miatt: A munkavállalók részesítése a postás ingatlanok - így különösen az üdülők és a Krisztina körúti Postapalota és a Szugló utcai székház - elidegenítéséből származó bevételből.
Pályázat fiataloknak Európai Bizottság
2009. november 18. 7:48
Az Európia Bizottság Igazságügyek, Szabadság és Biztonság Főigazgatósága 2009-ben – immár negyedik alkalommal - elindítja fiataloknak szóló poszterversenyét. A verseny aktualitását, az idén 20 éves Gyermekjogi Egyezmény adja, melynek az évfordulója november 20.
|
|
|
|