Az ország legnagyobb állatközpontja épül?!
2008. november 2. 17:45
Állati tervek Mogyoródon
Mogyoród neve először a Hungaroring kapcsán lett igazán
ismert 1986-ban, amikor megrendezték az első hazai Forma 1 versenyt. A pálya
megépülése után mintegy 20 évig megállt az idő, de évente egy alkalommal
felpezsdült a környék, majd ismét elcsendesedett.
Jó-jó… csak 400 hibája van
2008. szeptember 30. 16:37
Birtokukba vették az autósok az M0-ás körgyűrű keleti szakaszát. Igaz, csak ideiglenes jelleggel.
Tiszteletbeli bűnüldöző
2008. június 8. 14:26
,,Szegény hekus és a papagáj”
A Magyar Bűnüldözők Szakmai Egyesülete tiszteletbeli
tagjának fogadta – színészi pályája során a bűnüldözők, ezen belül is a
nyomozók munkáját hitelesen bemutató alakításaiért – SZILÁGYI TIBOR Kossuth-díjas színművészt, a Budapesti
Kamaraszínház tagját.
A ma már ,,szolgálati nyugdíjban lévő”, de a
negyvenharmadik(.
Megújul a Gyorsulási Verseny
2008. március 7. 18:49
Márciusban új mérföldkőhöz érkezik a Magyar Gyorsulási versenysport, amikor megrendezésre kerül a megújult EVO Neo Gyorsulási Verseny 2008-as szezonnyitója a Hungaroringen. Március 22-én indul útjára az első hivatalos Magyar Gyorsulási Országos Bajnokság, amelynek a Hungaroringen kívül a kunmadarasi, valamint a kiskunlacházi repülőtér ad majd otthont, több neves külföldi versenyző részvételével, valamint nemzetközi gyorsulási szervezetek megfigyelőivel.
|
A MÁV Biztosító áldozatai
2008. november 2. 17:40
Remény és rettegés az utakon Az elmúlt hónapokban a MÁV
Biztosító bukásától volt hangos a sajtó, ami lassan kezd elcsendesülni, de
korántsem zárult le, mert sokan várnak még pénzükre, akik cseppet sem lehetnek
biztosak abban, hogy valaha megtérül a káruk.
Elméletileg még folyik a felszámolás,
a kártalanítás, illetve az ügyek feldolgozása, amely az illetékesek szerint
jövő év elején zárul le talán, s akkor kiderül, jutott-e pénz, vagy polgári
peres úton kell azt behajtani.
Mogyoródról hírek -Döbbent csend és értetlenség
2008. július 1. 18:18
Az ülést megnyitom… …és bezárom Bojkottáltak a képviselők. Július 24-én került – volna – sor a testületi ülésre, de már a meghívó meglepetést okozott, minthogy öszszesen öt napirendi pont volt feltüntetve, amelyből kettő rendőrégi (beszámoló és a Forma 1 előkészület), kettő iskolai (egy pénzügyi jellegű és az igazgatói pályázat), illetve egy szimpla rendeletmódosítás.
Erdei vasút és fokozott védelem
2008. június 8. 14:39
Gemenci képeslap
Élővilága, erdei vasútja, a Duna ártere teszi ismertté a
Duna-Dráva Nemzeti Parkot, közkeletű nevén Gemencet, ám – a vadászidényt kivéve
– nincs túlzottan a figyelem fókuszában. Pedig érdemes rá: jelen sorok szerzője
saját szemével győződött meg róla a közelmúltban.
Ma már nem érték az élelmiszer
2008. március 7. 19:04
Sok minden változott az elmúlt 10-15 évben. Emlékszem, gyerekkoromban még mekkora kincs volt egy szelet csokoládé, egy banán, és szinte álmaink netovábbja volt egy üveg – akkor még 2 decis – kóla… Ma más a helyzet.
Audi A4 Avant
2008. március 7. 18:40
Dinamikus, elegáns és érzelemgazdag: az A4 Limousine révén az Audi máris új dimenziókba lépett, néhány héten belül pedig az A4 Avant is követi. Kategóriája legsikeresebb prémium kombija magas szintű menetdinamikai adottságai és kompromisszumot nem tűrő minősége mellett a sport és a szabadidő terén is magas fokú használati értéket képvisel.
|