Nagyműveltségű szélkakas politikus volt
2011. június 3. 17:18
A Városi Könyvtár és Információs Központ nem feledett egy jubileumot, s meghívta Tőkéczki László történész professzort, az ELTE docensét egy előadásra. A nem feledett évforduló pedig az, hogy Apponyi Albert (1846-1933) 130 évvel ezelőtt, 1881-ben lett először Jászberény országgyűlési képviselője, majd a magyar parlamentarizmus történetében egyedülálló módon 52 éven át maradt is.
Történelmi játszóházban vigadtak
2011. május 18. 15:34
Megfáradt kuruc csapatot láttam szerdán dél körül a jászberényi városháza előtti padokon, de a lépcsőkön is ülni. Sőt, a Szövetkezet út elején is haladt egy kissé szétszórtnak tűnő csapat. Az általános iskolás gyerekek a Jász Múzeum történelmi játszóházában töltöttek jó két órát, hogy II. Rákóczi Ferenccel és a kuruc korral ismerkedjen.
Bababörze
2011. május 12. 16:36
Az ötödik Gyermekvilág – Bababörzét rendezte a DMK Ifjúsági Ház szombaton. Úgy látszik kellett az idő ennek a programnak a beéréshez, mert soha ennyi résztvevő és soha ennyi látogató nem érkezett a rendezvényre, mint most. Kisgyermekes szülők találkozója is volt ez egyben, de szinte egy elő-gyereknap is, hisz sokan jót játszottak a nagyteremben.
Ne hagyd magad!
2011. május 5. 12:23
Amikor a szelvény harmadik egységén is lekapartam a felületet, és megláttam a két szám - két betű kombinációját, egy pillanatra a boldogság, az öröm járta át a szívemet. Nyertem!
Székely Mihály Énekes Találkozó
2011. május 5. 12:13
Jászberény egyik büszkesége, díszpolgára Székely Mihály 110 éve május 8-án született. A város ötévente rendez országos nagy rendezvényt emlékére azzal a céllal is, hogy a mai tehetségek számára adjon lehetőséget.
|
Jászkisér a kitelepítettekre emlékezik
2011. május 20. 17:33
A budapesti osztályellenség kitelepítése 1951 május-júniusban történt, több mint 12 ezer embert költözettek vidékre, kis falvakba, távoli helyekre, mintegy büntetésképpen. Jász-Nagykun-Szolnok megye falvaiba 995 budapesti családot telepítettek ki.
Már termel a biogázüzem
2011. május 16. 17:42
Jászapátin már a próbaüzem zajlik a biogázüzemben, melyet a Jászapáti 2000 Zrt. valósított meg. Az állattenyésztési melléktermékek hasznosításával áramot állítanak elő az uniós támogatással felépített üzemben. A biogázüzemben három 1500 köbméteres acéltartályt és négy 5000 köbméteres végtározót építettek meg.
Egymást segítő önkormányzatok a Jászságban
2011. május 8. 14:09
A jászok összefogásának számos megnyilvánulása volt a történelemben. Korunkban létezik a huszadik évéhez közelítő Jász Önkormányzatok Szövetsége, mely 18 jászsági önkormányzatot tömörít.
Iránba készül egy emlékmű Jászberényből
2011. május 5. 12:20
Kedden délelőtt az Iráni Iszlám Köztársaság budapesti nagykövetének igen sűrű programja volt. Először Jászberénybe érkezett, ahol a városháza dísztermében egy ajándékozási memoárt írt alá a Yazd városában felállítandó jászberényi emlékművel kapcsolatban.
Újabb adomány érkezett
2011. május 1. 10:24
Csütörtökön délelőtt ismét sajtótájékoztatóra hívták az újságírókat a jászberényi Szent Erzsébet Kórházba. Ismételten új eszközöket mutattak be,
|
|
|
|