Összerugdosták a két éves kislányt?
2005. november 11. 14:31
Még mindig súlyos az állapota annak a két éves kislánynak, akinek sérülései miatt az egyik pécsi klinika tett rendőrségi bejelentést. A gyereket tíz nappal ezelőtt vélhetően nevelőapja olyan súlyosan bántalmazta -információink szerint összerugdosta - hogy az eddigi orvosi vizsgálatok alapján feltárt maradandó belső sérülései miatt nem lesz már lehetőség a további, egészséges fejlődésre.A gyanúsított nevelőszülőt a rendőrség őrizetbe vette.
Brutálisan bántalmaztak egy kétéves gyermeket Pécsett
2005. november 9. 9:16
Súlyos gyermekbántalmazás gyanúja miatt tett rendőrségi feljelentést az egyik pécsi, gyermekeket ellátó fekvőbeteg intézmény. Több mint tíz nappal ezelőtt egy két éves kislány olyan állapotban került a kórházba, amelynek oka vélhetően brutális bántalmazás volt.
Szabadlábon a nyilaskeresztes röpiratok pécsi elkövetője
2005. október 11. 17:02
A rendőrség elfogta ugyan, de nem helyezte előzetes letartóztatásba azt a huszonöt éves pécsi illetőségű, magát nyíltan hungaristának valló férfit, akinek lakásából több mint negyvenezer neonáci eszméket népszerűsítő röplapok kerültek elő, közülük számos nyilas keresztet stilizáló fénymásolat is.
|
Bekeményítettek a pécsi rendőrők
2005. november 9. 17:29
A türelem elfogyott, hét elejétől fokozott ellenőrzés mellett próbálják kiszűrni a pécsi rendőrők az esztelenül száguldozó, a közlekedési szabályokra fittyet hányó , ezzel mások életét is veszélyeztető gyorshajtó autósokat. A szóban forgó akcióra azért került sor, mert az utóbbi hetekben határozott emelkedést mutat a gyorshajtásból eredő halálos végű közlekedési baleset száma a megyében.
Nem bűnős a három pécsi rendőr
2005. november 3. 9:55
Felmentéssel zárult az a pécsi rendőrper, amelynek három vádlottja bántalmazás, és maradandó testi fogyatékosság okozása miatt állt hónapokon át a bíróság előtt. Az eset még januárban történt, amikor a helyszínre hívott rendőrők egy családi civakodást próbáltak lecsillapítani, ám az intézkedés tettlegességig fajult.A nem mindennapi tárgyalássorozatot a megye rendőr-főkapitánya és számos beosztott kollegája is a helyszínen, azaz, a tárgyalóteremben kísérte figyelemmel.
Pénzbüntetés a halálba történt itatásért
2005. október 4. 17:09
Miután a garázdaság megállapításához nem volt elegendő bizonyíték, ezért csupán pénzbírságra ítélte a pécsi ítélőtábla azt a két baranyai illetőségű fiatalembert, akik az ügyészségi vádindítvány alapján halálba itattak egy hatvankét éves férfit a birjáni kocsmában. Az ítélet jogerős.
|
|
|
Alapítványok
-
Egészséges Városért Alapítvány
Állatorvosok
-
Daktary Állatgyógyászati Bt.
Alpolgármester
-
Dr. Kunszt Márta
-
Gonda Tibor
-
Horváth Zoltán
Biztosítók
-
ÁB-AEGON Biztosító Rt.
-
ALLIANZ Hungária Biztosító Rt.
-
Generali-Providencia Biztosító Rt.
Bölcsődék
-
Ajtrósi Dürer utcai Bölcsőde
-
Bornemissza G. utcai Bölcsőde
-
Frankel Leó úti Bölcsőde
-
Köztártsaság téri Bölcsőde
-
Mezőszél utcai Bölcsőde
-
Módszertani Bölcsőde
-
Németh L. úti Bölcsőde
-
Testvérvárosok téri Bölcsőde
-
Vargha Damján úti Bölcsőde
Fogorvosok
-
Dr. Gömöry István
-
Dr. Pietras Marcin
Gyermekorvosok
Gyógyszertárak
-
Ambrózia Patika
-
Arany Sas Gyógyszertár
-
Barbakán Gyógyszertár
-
Borostyán Gyógyszertár
-
Ezüst Hárs Patika
-
Hungária Patika
-
Igazgyöngy Patika
-
Kamilla Patika (Pécs)
-
Koronás Kígyó Patika
-
Magyar Korona Patika
-
Mentha Gyógyszertár
-
Mérleg Patika
-
Mozsonyi Gyógyszertár
-
Öttorony Patika
-
Rozsnyai Mátyás Gyógyszertár
-
Schulek Gyógyszertár
-
Szent Borbála Gyógyszertár
-
Szerecsen Patika-Patika Múzeum
-
Zsolnay Gyógyszertár
Háziorvosok
-
Dr. Farkas Zsuzsanna Medax Egészségügyi Kft.
-
Dr. Szilasi Anna
Helyilap
Intézet
-
Értelmi Fogyatékosok Napközi Intézete
-
FACT Alkalmazott Társadalomtudományi Kutatások Intézete
Intézmények
-
Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal
-
Állami Műemlékvédelmi és Restaurálási Központ
-
Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat
-
Állami Számvevőszék
-
Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás
-
Baranya Megyei, Önkormányzati Hivatal
-
Baranya Megyei Egészségbiztosítási Pénztár
-
Baranya Megyei Földművelésügyi Hivatal
-
Baranya Megyei Gyermekvédelmi Szakszolgálat
-
Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ
-
Dél-Dunántúli Építész Kamara
-
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága
-
Egészségügyi Szervezési, Tervezési Információs Központ
-
Egyesített Egészségügyi Intézmények Igazgatósága
-
Egyesített Szociális Intézmények
-
Esztergár Lajos Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat
-
Hajnóczy József Kollégium - Pécs
-
Központi Könyvtár
-
Leőwey Klára Gimnázium - Pécs
-
Megyei Bíróság
Iskolák
-
Alkotmány úti Gyakorló Általános Iskola
-
Anikó utcai Általános Iskola
-
Árpádházi Szent Margit Katolikus Általános és Zeneiskola
-
Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola
-
Bánki Donát utcai Általános Iskola
-
Belvárosi Általános Iskola
-
Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
-
Felső-vámház utcai Általános Iskola
-
Gábor Dénes Műszaki, Informatikai Főiskola
-
Kereskedelmi Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző
-
Köztársaság téri Általános Iskola
-
Liszt Ferenc Zeneiskola
-
MIOK József Nádor Szakképző Iskola
-
Művészeti Iskola
-
Pécsi Tudományegyetem
-
Püspöki Hittudományi Főiskola
-
Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola
-
Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola
Jegyző
Kereskedelem
-
AD-VITÁLIS Kft. Gyógyászati Szaküzlet
-
ÁGI-FON Bt. Hallókészülék Szalon
-
AGRO-KISGÉP-CENTER
-
Ambiente Lakberendezési Stúdió
-
ANDA Festéknagyker
-
Aranyrög Ékszerüzlet
-
ART WOOD Konyhabútor Stúdió
-
Átrium Burkolat-Kerámia Szaküzlet
-
Babacenter Tini trend Gyermekáruház
-
Búvár Centrum
-
Corvina Kiadó Művészeti Könyvesboltja
-
Edetto Bútorszalon
-
Elizabeth N. Esküvői és Báliruha Szalon
-
Enduro Motorosbolt
-
Festékmarket
-
Focus Lakberendezési Studió
-
Garzon Bútorstudió
-
Gienger Kft. Fűrdőszoba Szalon
-
HI-FI Galéria
-
Kocc Autósbolt
-
Kölyökzóna Gyermekáruház
-
Pécs és Vidéke ÁFÉSZ
-
SKF Műszaki Áruház
Kistérségek
Könyvelő Irodák
Környezeti és energetikai fejlesztés
Oktatás
Országgyűlési képviselő
-
Dr. Kékes Ferenc MSZP
-
Dr. Körömi Attila Független
-
Dr. Mikes Éva FIDESZ
-
Szili Katalin dr. (MSZP)
Óvodák
-
Apáca utcai Óvoda
-
Bimbó utcai Óvoda
-
Budai Nagy Antal utcai Óvoda
-
Eszperantó utcai Óvoda
-
Fürj utcai Óvoda
-
Horvát Nemzetiségi Óvoda
-
József A. utcai Óvoda
-
Köztársaság téri Óvoda
-
Melinda utcai Óvoda
-
Papnövelde utcai Óvoda
-
Siklósi úti Óvoda
-
Vadász utcai Óvoda
-
Viktória utcai Óvoda
Pénzintézetek
-
CIB Bank
-
ERSTE Bank
-
HVB Bank
-
OTP Bank
Sport
Szálláshelyek
-
Bagolyvár Fogadó
-
Batthyány Kastélyszálló és Étterem
-
Delanta Panzió
-
Kövestető Hotel
Szociális Intézmények
-
Gyermekotthon és Gyermekek Átmeneti Otthona
Szolgáltatás
-
Antenna Hungária Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Rt.
-
Bácska Gumi Szaküzlet és Szervíz
-
Baranya Megyei Állami Közútkezelő Kht.
-
Dél-Dunántúli Gázszolgáltató Rt.
-
Gábriel Hűtőgépszervíz
-
Mecsek Média Kft.
-
Paintball Pécs
Választókerület(ek)
Vállalkozások
-
+BS-AXIS Építőipari Kft.
-
A BEAVER Építőipari és Szolgáltató Kft.
-
A Beton-Viacolor Térkő Rt.
-
Adonyi és Társa Épületgépész Vállalkozási Kft.
-
AGORA KFt.
-
AGRIX Kft. Mg.-i és Munkagépalkatrészek
-
ALFA Aluminium Kft.
-
Alton Beton Hungária Kft.
-
A TEAM Lízing Pénzügyi Szolgáltató Kft.
-
Attika Építőipari Kivitelezési és Vállalkozási Rt.
-
BALMI Könyvelő Iroda Bt.
-
Bambi Szörpüzem
-
BAT Pécsi Dohánygyár Kft.
-
Betto Kft. Autóüvegcentrum
-
Biokom Pécsi Környezetgazdálkodási Kft.
-
Buzagits Meditor Kft. Gyógyászati eszközök, kötszerek
-
DARU-SPED Kft.
-
DUNAFERR Épülertgépészeti Ker. Rt.
-
Dutrade Center
-
ELIT Cipőkészítő Rt.
-
Eszencia Szörpüzem-HVH Bt.
-
Farkas-Filter Kft.
-
Filharmónia Dél-Dunántúli Koncertszervező és Rendező Kht.
-
Gant Pécsi kesztyű Kft.
-
Háló és Vasszerelő Kft.
-
LOCAL TAX Könyvvizsgáló és Adószakértő Kft.
-
Macrostar Árnyékolástechnika
Vendéglátóhely
-
Amstel-Cafe Restaurant Söröző Hotel
-
Capri Kávéház
-
Cellárium Étterem
-
Delta Étterem
-
Diana Étterem
-
Dodó Étterem, Pizzéria
-
Dóm Vendéglő, Pizzéria, Borozó
-
Egerszegi Cukrászda
-
Laterum Étterem
-
Minaret Étterem
-
Szent György Fogadó, Étterem
|