Létminimum felett a minimálbér
2006. január 17. 16:14
A Munka
Törvénykönyve módosulásáról, a munkaadókat és munkavállalókat érintő, 2006.
január elsejétől hatályba lépett jogszabály-módosításokról, intézkedésekről
tartott sajtótájékoztatót Veszprémben Biermann Margit, a Veszprém Megyei
Munkaügyi Központ igazgatója.
Kereskedelmi törvény(kupac?)
2005. április 2. 9:05
A készülő kereskedelmi törvény véleményezésére ültek össze a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál a kereskedők érdekképviseleti szerveinek (KISOSZ, Kereskedelmi Szövetség) helyi tisztségviselői és a kamara kereskedelemmel foglalkozó tagjainak képviselői. Sommás megállapításuk: a tervezet úgy rossz, ahogy van.
|
Ingyen van és a haszna mérhetetlen
2005. május 7. 5:03
Nem használják ki eléggé a cégek azt a lehetőséget, hogy a kötelezően fizetendő szakképzési hozzájárulást helyben tartva, közvetlenül saját szakember-utánpótlásuk fejlesztésére fordítsák ? véli Németh Gábor. A Valeo veszprémi gyárigazgatója ezt már kamarai fórumon is szóvá tette, lapunknak pedig elmondta: cégüknél mindent megtesznek a szakember-utánpótlás biztosítására, ám nincsenek könnyű helyzetben.
|
|
|
Épített örökség
Helyilap
Kistérségek
Kultúra
Szálláshelyek
Természeti örökség
Térség
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|